szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A sajtóban elterjedt téves információval szemben az iskoláknak kiküldött protokoll szerint a tanórákon nem előírás a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Az egy osztályba járó gyermekek akkor is szoros kontaktusba kerülnek egymással, ha a padok között biztosított a nagyobb távolság - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

A közlemény szerint az intézkedési terv a közösségi terek - például a folyosó - esetében hangsúlyozza a távolságtartás fontosságát, mivel ott a különböző osztályba járó tanulók is keveredhetnek egymással.A közösségi terekben a szociális távolság megtartása a létszám korlátozásával (például a csengetési rend eltérő megállapításával), a közösségi terek felosztásával valósítható meg. Ahol ez nem biztosítható, ott javasolt a maszk viselése a felső tagozatos és középiskolás tanulóknak. A kiadott ajánlást értelemszerűen az adott intézmény helyi sajátosságai szerint kell alkalmazni.

A szülők felelőssége, hogy olyan gyermeket ne engedjenek óvodába, iskolába, akinél betegségre utaló jeleket észlelnek, továbbá segítsék elő otthon is az alapvető higiéniai szabályok (pl. köhögési etikett) betartását.
   

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Pár év múlva gyűrű formájú hotel nyílhat az űrben

Pár év múlva gyűrű formájú hotel nyílhat az űrben

Gulyás Gergely elmagyarázta, miért rendelt kevesebb Moderna-vakcinát a kormány

Gulyás Gergely elmagyarázta, miért rendelt kevesebb Moderna-vakcinát a kormány

Az őszi csúcs közelében a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja

Az őszi csúcs közelében a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja