Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Több mint százezer aláírás gyűlt össze az MSZP természetes tavak védelméről szóló népszavazási kezdeményezéséhez - közölte Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője pénteken online sajtótájékoztatón.
A képviselő azt mondta: a párt célja, hogy védje a Balatont és a természetes tavakat, hogy ne lehessen nyakló nélkül beépíteni a szabadstrandokat Úgy vélekedett: a Fidesz egyedül maradt az ügyben, a Balaton védelme nem jobb- vagy baloldaliság kérdése, hanem "a fideszes oligarchák állnak szemben az egész országgal". Hozzátette: a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn dönt arról, hogy elfogadják-e a népszavazási kezdeményezést.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: az NVB-től elvárják, hogy ne legyen "gyáva", hadd döntsön a nép arról, hogy megállítsák-e a Fidesz által kezdett "gyarmatosítást" a Balatonon. Az elnök szerint gátat kell vetni ennek a folyamatnak, ha az emberek továbbra is szeretnék élvezni a Balatont. Hozzátette: ha a népszavazási kérdések átmennek, partnerül hívják majd az ellenzéki pártokat. A pártelnök beszámolt arról is, hogy pénteken a Balaton fölött repülővel egy molinót húznak körbe, amelyen az állt: "A Balaton mindannyiunké - MSZP".
Az MSZP július végén három kérdésben kezdeményezett népszavazást: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, valamint elidegenítési tilalomról.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.