Hiába a tizenhatezer gép vagy a tízezer szabad ágy, ha nincs, aki ott legyen a betegek mellett - írta Facebook-posztjában Máthé Nóra aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos. Az orvos szerint miközben a politikusok a vírus elleni harc nevében állig felfegyverkezve egymást támadják, és számháborút vívnak, a lényegről senki nem beszél: hogy kevés a szakszemélyzet a kórházakban,

mert a lélegeztetőgép és a szabad ágy még önmagában nem gyógyítja a COVID-ot. Esélye egy lélegeztetésre szoruló betegnek csak akkor lehet a túlélésre, ha a nap 24 órájában áll mellette megfelelő intenzív osztályos szakszemélyzet: aneszteziológus és intenzív terápiás orvos, valamint intenzív terápiás szakápoló. És még ekkor is szerények a gyógyulási esélyek.

Szerinte az, hogy kevés az orvos közismert tény, de szakápolóból még kevesebb, alig kétezer van, miközben nekik kellene ellátni minden intenzív, lélegeztetésre szoruló beteget, legyen akár covidos vagy más betegségben szenvedő.

Egy kétezer fős csapatból kell tehát a nap 24 órájára (2-3 műszakra), a hét 7 napjára kiállítani azt a szakszemélyzetet, aki ellátja az intenzív osztályos betegeket. Mivel egy intenzíves ápoló a szakma szabályai szerint egy műszakban legfeljebb kettő lélegeztetett, instabil beteget tud egyszerre megfelelelő szakmai gondossággal ellátni (ez az alacsonynak tűnő szám egy fontos minőségi mutatója minden intenzív osztálynak), már talán könnyen érthető, hogy hiába a tizenhatezer gép vagy a tízezer szabad ágy, ha nincs, aki ott legyen a betegek mellett

- írta az orvos, aki szerint nem igaz az, hogy “senki nem marad ellátatlanul, valamint az, hogy ‘a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre’”, és emiatt félve, aggodalommal várják a járványt.

“Van védőfelszerelés, van lélegeztetőgép, van helyileg nagy óvatossággal kitalált, az elmúlt hat hónapban rutinosra gyakorolt COVID ellátási protokoll, vannak bátor, igényes kollégák, akik követik a nemzetközi szakirodalmat, és van egy növekvő pszichés készültség. Van azonban egy olyan fokú tisztánlátás is, amit minden egyes döntéshozói megnyilvánulásból hiányolunk: mi reálisan látjuk, mire képes a rendszer.”