Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy hónap után ismét beázott a szülészeti osztály a Szent János kórházban, információink szerint elmaradnak a nagyobb műtétek. Az intézmény szerint elköltöztették az osztályt, a szülések és kisebb műtétek rendben zajlanak.
Egy olvasónkat azzal hívták fel a Szent János Kórházból, hogy elmarad a napokban tervezett nőgyógyászati műtéte, mert beázott az épület. Egy hónappal ezelőtt már történt hasonló: mint azt lapunk megírta, akkor is elmaradtak a nagyműtétek, és át kellett költöztetni a szülészetet.
A kórház kommunikációs osztálya kérdésünkre megerősítette, hogy beázott a szülészet épülete, ahol családi szobákat alakítottak ki, és megkezdődött a tetőtér beépítése is.
„Sajnálatos módon az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy a kivitelező a helyreállítási munkák során feladatait nem az elvárható gondossággal és intenzitással végzi. Korábbi esőzés miatt is keletkeztek károk, aminek helyreállítását az érintett cég azonnal megkezdte.A tegnapi nagy mennyiségű esőtől ismételten nagymértékű kár keletkezett, így megkezdtük a szükséges lépéseket és az ügyben jogi lépéseket fogunk tenni”.
A kórház hozzáfűzte, hogy a szülészeti osztály az első emeletre költözött, „de a nőgyógyászati kisműtétek és szülések továbbra is rendben zajlanak.” Azt viszont nem írták, hogy a nagyobb nőgyógyászai műtétek elmaradnának. Olvasónk szerint ugyanakkor egyelőre még újabb időpontot sem tudtak adni számára.
(Címlapképünk az előző beázás idején készült.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.