6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A távozó Indexesek új lapja egyelőre nem lesz fizetős.
Kedden jelentette be az Index egykori főszerkesztő-helyettese és a Telex jelenlegi tulajdonosa, hogy a héten elindul az új híroldal. Kárpáti Márton a Nagy Kreatív Hét online konferenciáján elmondta, hogy kezdetben nem teszik fizetőssé a tartalmakat, így szabadon hozzáférhetőek lesznek – írta meg a kreativ.hu. A lapnak egyébként már youtube-csatornája is van.
Kárpáti hozzátette, hogy még nem döntöttek arról, hogy mely tartalmakat teszik fizetőkapu mögé, állítása szerint a paywall még el sem készült. A tulajdonos elmondta, hogy az Index júliusban felmondott stábjából hetvenen alkotják a Telex szerkesztőségét. A névsort a Telex Facebook-oldalán már korábban közzétették.
������������������ Most már tényleg nemsokára el fogunk indulni, és végre azt is elárulhatjuk, kik lesznek ott a kezdőcsapatban. Az...
Posted by Telex.hu on Wednesday, 23 September 2020
Az Index egykori újságírói július 24-én, két nappal főszerkesztőjük, Dull Szabolcs kirúgása után döntöttek a felmondás mellett. A felmondott újságírók, fotó- és videóriporterek nem sokkal később jelentették be, hogy együtt folytatják, szeptember elején hozták nyilvánosságra, hogy új internetes lapjuk neve Telex lesz. Felmondásuk okairól és körülményeiről itt írtunk bővebben.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.