Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Október elsején és másodikán sztrájkolnak az SZFE dolgozói, ezzel tiltakoznak az egyetemi autonómia megszüntetése ellen. Több szakszervezet és intézmény is jelezte, hogy szolidaritási sztrájkot tartanak.
Késő éjszakába nyúló fórumon döntöttek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói arról, hogy holnaptól két napos sztrájkba lépnek – ezt Forgács Péter rendező, az SZFE sztrájkbizottságának egyik tagja közölte a HVG-vel. Azt még nem tudni pontosan, hányan csatlakoznak a munkabeszüntetéshez, de úgy tudjuk a munkatársak zöme nem veszi fel a munkát holnap, azon a napon, amikor lejár az intézmény átszervezése miatt távozó vezetőség felmondási ideje. Több szakszervezet és intézmény is jelezte, hogy szolidaritási sztrájkot tartanak.
Tegnap a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium már leváltotta az egyetem kancellárját. Vonderviszt Lajos helyére a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke, Szarka Gábor ezredes került, akit nem engedtek be a tiltakozó diákok az egyetemre.
Azért szüntetik be a munkát, mert a kormány egyeztetés nélkül alakította át az egyetemet alapítványi intézménnyé, és vonta el az egyetem autonómiáját.
Színművészeti: bekérte a kuratórium a sztrájkolók listáját
Utasította az SZFE-t a fenntartó alapítvány kuratóriuma, hogy bontson szerződést a jogi képviselőivel, a hallgatók pedig ne is használják az „egyetemfoglalás" kifejezést - állítja az egyetem. Az SZFE dolgozóinak sztrájkbizottsága pedig túljutott az első, sikertelen tárgyalásán, majd bejelentette: csütörtökön figyelmeztető sztrájkot tartanak.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.