Hollik István sem indul egyéniben a 2022-es választáson

A volt Fidelitas-elnök Böröcz László lehet a jelölt abban a választókörzetben, ahol korábban Hollik István volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Hollik István sem indul egyéniben a 2022-es választáson

Nem indul egyéni körzetben Hollik István (képünkön), a Fidesz kommunikációs igazgatója a 2022-es országgyűlési választásokon – írja az Index. Hollik a 2018-as választáson a Budapest 1-es választókörzetben indult, végül alulmaradt Csárdi Antallal szemben, és listáról került a Parlamentbe.

A helyén Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke lehet a Fidesz–KDNP jelöltje másfél év múlva. Böröcznek nem ismeretlen a terep, 2010 és 2018 között önkormányzati képviselő volt az V. kerületben.

A lapnak Hollik megerősítette, hogy nem indul a körzetben egyéniben, azt mondta, a központi kampányban számítanának majd rá. Böröcz úgy nyilatkozott, hogy volt szó az indulásáról, de majd a párt elnöksége dönt a kérdésben.

Hollik már a negyedik ismert fideszes politikus, akiről az elmúlt napokban kiderült, hogy nem indul egyéniben. Gulyás Gergely nem lesz jelölt a Hegyvidéken, ott Fürjes Balázs, Budapestért felelős államtitkár indulhat helyette. A Fidesz-frakcióvezetője, Kocsis Máté sem méreti meg magát, a kormánypárt józsefvárosi jelöltje Sára Botond lehet. Varga Mihály pénzügyminiszter neve sem lesz ott a szavazólapokon Óbudán, a Fidesz–KDNP Gór Csaba ügyvéd mögé állhat be, aki 2010 óta önkormányzati képviselő a II. kerületben.

Az Atv.hu kormányközeli és fideszes forrásokra hivatkozva arról számolt be a múlt héten, hogy több miniszter is lesz, aki 2022-ben már nem indul egyéni körzetben, ők is a kampányfeladatokra koncentrálnak.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.