Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az előterjesztést benyújtó Tóth Kálmán az '56-os hősökhöz hasonlította az egyetem diákjait.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói melletti szolidaritást kifejező határozatra tett javaslatot a szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésén Tóth Kálmán, az Éljen Szombathely frakcióvezetője, írja az Úgytudjuk.
A portál beszámolója szerint
a politikus felszólalásában az 1956-os forradalmárokhoz hasonlította a hallgatókat, és kiemelte, hogy egyetlen felsőoktatási intézménynek sem vehetik el az önállóságát.
Erre reagálva Illés Károly a Fidesz–KDNP-frakció vezetője azt mondta, hogy szerinte nem forradalmárokról, hanem bohócokról van szó.
Az előterjesztést végül elfogadta a testület.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.