Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gulyás Zoltán hirtelen, szívpanaszok miatt hunyt el, 62 éves volt.
Tragikus hirtelenséggel, szívpanaszok miatt elhunyt Gulyás Zoltán, a DK kecskeméti önkormányzati képviselője. Gulyás 2019-ben került be a testületbe.
Színészként kezdte pályafutását, játszott a Madách Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a Centrál Színházban, a Mikroszkóp Színpadon, tagja volt a Vidám Színpadnak. Stand up-estjeivel fellépett a Dumakabaréban is.
Dalszövegeket, humoreszkeket, jeleneteket is írt. Gyakori szereplője volt a Gálvölgyi-show című tévéműsornak.
A kecskeméti önkormányzatban kulturális ügyekkel foglalkozott. Gulyás Zoltán 62 éves volt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.