szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A külügyminiszter is kommentálta, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselője jogfosztottá válik a pártcsaládjukban.

Közös sajtótájékoztatót tartott a külgazdasági és külügyminiszter az először Magyarországra látogatott észak-macedón kollégájával, Bujar Osmanival. Az eseményen arról is kérdezték Szijjártó Pétert, hogyan kommentálná döntést, amely szerint a gestapózó Deutsch Tamás jogfosztottá válik az az Európai Néppártban (EPP).

Furcsának tartom, ha egy pártcsalád a legsikeresebb tagjával szemben hajt végre boszorkányüldözést.

Ha az Európai Néppártban a testvérpártjaink hasonló vagy akár csak minket megközelítő eredményt nyújtottak volna az EP-választáson, akkor az Európai Néppárt egy sokkal erősebb csoport lenne, és nem szorulni a zöldek meg a szocialisták támogatására” – közölte a tárcavezető, aki szerint az említett pártcsaládokkal megkötött kompromisszumok miatt távolodott el az EPP attól az irányvonaltól, amit akkor képviselt, amikor a Fidesz belépett.

Szijjártó szerint Deutsch ráadásul a frakció egyik legjobban teljesítő képviselője, és szerinte a többi néppárti képviselőnek is úgy kellene dolgozniuk, mint neki.

A politikus a gestapózással kapcsolatban azt mondta, hogy a Fidesz tíz éve kapja meg, hogy antiszemita, autoriter és diktatúrát épít, de tőlük elvárják, hogy jó képet vágjanak, ők viszont inzultusként kezelnek egy kellemetlen nyilatkozatot, és „kivágják a hisztit”.

A jogfosztottá válásra már maga Deutsch is reagál, szerinte a politikus szerint a politikusok munkaköri kötelessége az ilyen helyzetek higgadtan kezelése.

Azt hiszem, kiérdemeltem a legtöbb bocsánatot kérő európai parlamenti képviselő, de egy bizonyos, a legtöbb bocsánatot kérő néppárti parlamenti képviselő talán megtisztelő címét.

Hiszen hat alkalommal volt módom a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt hangot adni annak, hogy kész vagyok azt belátni, hogy egy olyan történelmi összehasonlítást fogalmaztam meg, amely történelmi összehasonlítást bántónak éreztek azok, akiket eszem ágában sincsen megbántani” – mondta Deutsch, aki egy Rocky Balboa-idézetet kölcsönözve azt is hozzátette, állnia kell az ütéseket.

Madarat tolláról: Így lett Magyarországból az Európai Unió fekete báránya

Orbán Viktor szárnysegédjeként Szijjártó Péter lassan egy évtizede ügyködik azon, hogy a külügyben dolgozók a „partraszállás" mámorában asszisztáljanak ahhoz, hogy szélsőjobbos politikusokkal pacsizzon, diktátorokhoz törleszkedjen és pénzmosodákban sürgölődjön.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
HVG360 hvg360

Politico: Ha Merkelen múlik, soha nem zárják ki Deutschot

A magyar EP-képviselők szeretnék elkerülni, hogy távozniuk kelljen az Európai Néppárt strasbourgi frakciójából, és ez a törekvésük nagyon is egybevág a német kancellár álláspontjával – jelentette megbízható forrásokra hivatkozva a Politico.

Megváltozik a Google kereső kinézete

Megváltozik a Google kereső kinézete

Gyerekpornót és 30 millió forint értékű kokaint találtak egy szudáni nőnél Budapesten

Gyerekpornót és 30 millió forint értékű kokaint találtak egy szudáni nőnél Budapesten

Otthon is használható Covid-gyorsteszt kerül a magyarországi patikákba

Otthon is használható Covid-gyorsteszt kerül a magyarországi patikákba