Egy évfolyam számára úgy ér véget ezekben a napokban a középiskola, hogy elmarad a közösségben átélt búcsú. Amikor a diák meghallgatja, hogy kilép a nagybetűs életbe, a szülei pedig abban bíznak, és közben attól rettegnek, hogy ez a közhely hamarosan valósággá válik.

A ballagás marad el, nem a stressz. Ahogy Magyarország rovatunkból kiderül, a fiatalok érettségi felkészülése eddig sem volt felhőtlen. A kormány állandóan változtatta ugyanis az elvárásokat, és még most sem képes érthetően megmagyarázni, miért ragaszkodik ahhoz, hogy épp a járvány Orbán Viktor által megjósolt tetőzésekor kell megírni a tesztet, és az azt követő újranyitásba miért épp a szóbeli vizsgák nem férnek bele. Mert talán még javítani lehetne?

Van azonban néhány ember, akinek

nem kell önerőből javítania, még ha bukásra áll is.

Tiborcz István kevés kreativitást vagy innovációt igénylő dolgokba fektetett: turizmusba, ingatlanokba. Ezeken a területeken a hatósági szabályozás jelentős előnyöket tud juttatni a kiváltságosoknak. Olcsóbb a placc, elnézőbb a felügyelet, máris ott az extraprofit. A válság azonban felszínre hozza az igazságot: ki az, aki a tudásából építkezik, és ki az, aki másból. Orbán Viktor így került apósságcsapdába, amit Fókuszban rovatunk vázol fel. Olyan helyzetben kell mentenie az övéit, amikor az ország és a világ minden polgárának nehezebb a megélhetés. Kevesebbel kell beérniük a magyar milliárdosoknak, még ha reménykedhetnek is, hogy a válság új lehetőségeket nyit meg előttük. Erről beszél Gazdaság rovatunkban Jellinek Dániel és Nyúl Sándor. Akiknek pedig eddig is a napi túlélés dominálta az életét, azoknak a járvány elsöpörheti a maradék energiájukat is, mutatja be a Világ rovat körképe.

Amikor mindenkinek küzdelemmé válik az élet, akkor kezdi a legjobban csípni a szemeket, ha a kiváltságosok megmentésére fókuszál a politika.

Igyekszik is az Orbán-kormány elrejteni, amikor saját oligarcháira dolgoz ki akciótervet. A Fókuszban rovatunk viszont megmutatja, hogy a 633 milliárd forintos, járvány elleni védekezési alapra kevesebb pénzt szántak, mint amennyit a Budapest–Belgrád vasútvonalra költ el a kormány. A 676 milliárd forintos beruházás felét Mészáros Lőrincre bízzák, aki így minden EU-támogatástól függetlenül évekre ki lesz tömve számlázási lehetőséggel. Az összeg másik felét pedig viszik a kínaiak. Ha húszezresekből varrnának maguknak eldobható szájmaszkot, akkor is kijönne a rájuk jutó összegből 16,9 millió darab.

Nehezebb a miniszterelnöki vő szállodái, kikötői, irodái felé tolni a magyarokat. Főleg, ha el is kellene magyarázni azt, amit csinálnak. Angela Merkel a minap arról értekezett, hogy a járvány idején azzal lehet együttműködésre bírni a polgárokat, ha a döntéshozatalt átláthatóvá teszik. Szellem rovatunk bebizonyítja azonban, hogy Donald Tusk közel jár az igazsághoz, amikor Carl Schmitt álmaként láttatja Orbán országát. Ahogy a német jogtudós írta: „A parlamentarizmusba vetett hit nem része a demokráciának.” Ez igaz a NER-re, ráadásul a törvényhozáson kívüli fékeket is leszerelték mostanra, ahogy a Magyarország rovatban szerepel.

Ilyen közegben könnyű érettségiző kamaszként Villon undorába és dacos verseibe menekülni, főleg ha a Szellem rovatban bemutatott módon valójában Faludy írta azokat. Pedig milyen jó lenne a fiatalokkal hinni, hogy nem marad az ország örökké villoni nagyurak és rizsporos bohócok játéktere.

A szerző a HVG vezető szerkesztője