„Komoly pénzösszeget sikerült kiharcolni Magyarország számára” – mondta a brüsszeli uniós csúcs után a magyar miniszterelnök. „Magyarország hárommilliárd euróval többet kap a csomagból az eredeti terveknél.”

Hat éve is nagyjából így hangzott a győzelmi jelentés, amikor a most záruló költségvetési ciklus kereteiről állapodtak meg. Pedig akkor a felzárkóztatási alapokból Magyarország jóval kisebb összegű támogatáshoz jutott, mint a 2007–2013-as periódusban, viszont az agrártámogatások megugrottak, egész egyszerűen azért, mert a magyar mezőgazdaság akkor tagozódott be az uniós támogatási rendszerbe. Ezzel lett összességében vastagabb a magyar boríték, vagyis bővült a 2014 után felhasználható keret. Bár az is igaz, hogy a végső alkuban Orbán Viktor akkor is javított a pozíción; mások is ezt tették.

A magyar keret most szintén zsugorodik valamelyest, de több lett az eredeti ajánlatnál. Az efféle viszonylagosságok tálcán kínálják a lehetőséget Európa állam- és kormányfőinek a dicsekvésre, milyen jól képviselték hazájukat, Brüsszel pedig nem igazít helyre senkit.

A lábjegyzetelés tisztes feladata a médiára vár. Feltéve, hogy hozzájut a korrekt adatokhoz.

Következetesen úgy állítja be a magyar kormányfő az uniós költségvetési vitát, mint olyan versenyt, amelyben az győz, aki a legmélyebben markol bele a kasszába. Pedig az Európai Unió több ennél, például értékközösség is volna, amelynek pillére a jogállamiság. Még akkor is, ha jogsértések büntetése végett a későbbiekben sem lehet a költségvetési keretek folyósítását felfüggeszteni. Bár ki tudja, lesznek még próbálkozások. (Az uniós csúcsról a Világ rovat számol be.)

Azok a hatalmas pénzek, amelyekről Brüsszelben döntöttek, részben a gazdaság gyors helyreállítását segítenék. Ez a magyar kormány eltökélt szándéka is, és ebben előrébb tart, mint a művészeti-kulturális élet átmentésében a járvány utáni időszakra. Holott az idén már aligha indul újra a színházi, zenei élet, az ezzel járó veszteséget Fókuszban rovatunk értelmezi. „Életfilozófiám a túlélés. Tudni, hogy bármikor bármi megtörténhet” – mondja Portrénkban Molnár Piroska színművész, aki nem a mostani, járvány sújtotta időszakra gondol, hanem egész pályájára.

A foglalkoztatási adatok szövevényében a Gazdaság rovat segít eligazodni, árnyalva azt a kormányfői ígéretet, hogy ahány munkahely megszűnik, annyit hoz létre a kormány. Mert dehogy. Ez a rovat tárja föl,

hogyan lett az Országos Mentőszolgálat szóvivője egyúttal egy magáncég propagandistája is.

Majd a kormányzat új korrupcióellenes stratégiájából idéz: ideje volna a nemzeti sajátosságokhoz igazodó mérőszámokat alkalmazni, mert mások pontozása – például a globálisan elfogadott Transparencyé – rossz színben tünteti fel Magyarországot. Ahol egyébiránt a lakosság többsége elnézi a közintézményekben jelen lévő korrupciót. Nyilván azt sem látná annak, ha a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó cégcsoport a hulladékgazdálkodáson nyerhető profitot lefölözné; bár e törekvése egyelőre megfeneklett, derül ki Magyarország rovatunkból.

Nyolcvan éve „szabad akaratából” mondott le Pethő Sándor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, amit a következőképpen magyarázott: „Nevem és állásom a mostani körülmények között csak feszélyezné azoknak a nagy céloknak munkálását, amelyeket a lap alapítása óta becsülettel szolgáltunk.” A valós ok pedig az, hogy a napilapot cenzúrázták, hazaárulással vádolták. Mint Szellem rovatunkból kiviláglik, azokra az időkre mi sem jellemzőbb, mint hogy a professzionális publicista szavainak pontos értelmezéséhez ma is egy cikkre való lábjegyzet szükségeltetik.

FARKAS ZOLTÁN

szerkesztő