Hozott szalonnával egérirtást vállal Doktor Varsányiné – óhatatlanul Örkény István örök életkeserűségről és életösztönről szóló egypercese ugrik be az atomcsapás láttán, ami a napokban érte a magyar jogállamiságot és sajtószabadságot. A múlt heti költségvetési alkuk során lényegében kilehelte a lelkét az érték- és jogközösséget jelentő Európai Unió, s a helyén reinkarnálódott a Közös Piac. Amint a jogállami normák számonkérését néhány milliárd euró fejében beáldozó állam- és kormányfők győzelmi mámorban visszatértek országaikba, a magyar illibernyák hatalom elérkezettnek látta az időt a vetemedésre. Egy hét sem telt el, és elnémították Magyarország legolvasottabb hírportálját. Címlapsztorinkban sorra vesszük, hogyan terítette le a kritikus sajtó nagyvadait Orbán rendszere, hogyan teremtették meg már rég az Index átvételének tulajdonosi és személyi feltételeit, és hogy milyen utak állnak a becsicskítást egységesen elutasító újságírók előtt a médiapiacon. Ahol az orgánumok túlnyomó többsége a hatalom szolgálatában áll, vagy kiszolgáltatott neki, a legnagyobb piaci szereplő a szabályozó állam, s a hirdetési piac megszállásával pénzügyileg is ellehetetleníti a független médiumokat a kormány.

Nem mi csináltuk az eseményeket, hanem az események csináltak minket – ez a mondat akár az Index végjátékáról is szólhatna, de valójában Göncz Árpádtól idézi a Magyarország rovatunknak nyilatkozó Iványi Gábor lelkész saját lázadó szerepét értékelve. Noha szerinte Orbán sztálini módszerekkel akarja őt kitörölni a múltjából, szinte semmit sem bánt meg, de fél, hogy

elvész Magyarország jövője, mert átalusszuk, ami történik, és képtelenek leszünk felkelni és a saját lábunkra állni.

A Fidesz kultúrharcosai sorra levadásszák az elvhű konzervatívokat is, akik megdöbbenve ismerik fel az új jobboldal nyilas és rákosista vonásait. A fideszes médiamilicisták mocsárrá változtatják a közbeszédet, előszeretettel nevezik

konszarvatívoknak

a „jobboldal árulóit”, magukat pedig harcosoknak, akik, ha kell, nem késlekednek meghúzni a ravaszt.

Talán a véletlen műve, atomcsapásról és irtásról Gazdaság rovatunkban is beszámolunk. A paksi atomerőműről szóló írásunkból kiderül, hogy a nemrég lezárult üzemidő-hosszabítási procedúra után újabb 10–20 évvel prolongálná Paks I. üzemidejét a kormány, így az eredetileg 30 évre tervezett blokkok akár 60 évig is működhetnének. Persze mondanunk sem kell, hogy érdemi környezetvédelmi hatásvizsgálat nélkül. Az elviselhetetlen szúnyoginvázió elleni szőnyegbombázás viszont másik cikkünk szerint épp környezetvédelmi okokból tilos, pedig már nem csupán a vérszívástól, hanem a szúnyogok terjesztette betegségektől is joggal lehet tartani. A megoldás az irtás központosításának megszüntetése lenne, más kérdés, hogy a kormány által kivéreztetett települések büdzséjében nincs a hatékony gyérítésre elegendő pénz.

A mi társadalmunk alapja a munka – emlékeztette dokumentumok, szónokok és újságcikkek tömkelege a szentenciára a népet. Nemcsak az utóbbi években, hanem több évtizeden át azóta, hogy 1949-ben bekerült az alapvetés a kommunista alkotmányba – a következményeket Szellem rovatunkban taglaljuk. Portré Rovatunkban pedig Vitray Tamás elmeséli, sikerrel próbálták-e rávenni, hogy készítsen beszélgetést Pióker Ignác élmunkással, valamint később Orbán Viktorral. A veterán tévés nem csalódott, hogy az általa is aláírt tiltakozás dacára a kormány einstandolja a Színművészeti Egyetemet, hisz szerinte az embernek akkor is ragaszkodnia kell az elveihez, ha nem lát reményt azok megvalósulására.

A szerző a HVG felelős szerkesztője