Hagyják békén a gyerekeinket! – mondta Orbán Viktor a közrádió mikrofonjába múlt vasárnap arra a kérdésre, mi a véleménye a Meseország mindenkié című könyv ledarálásáról. Mielőtt valaki félreértené: a kormányfő a felszólítást nem a politikai haszonlesésből az akciót megszervező törpepártnak címezte. Nem,

a miniszterelnököt csak akkor zavarja a nácizmus lehelete, ha az a baloldal által támogatott ellenzéki jelölt szájából árad.

Orbán nemhogy elítélni nem tudta a könyvdarálást, fent idézett mondatával egyenesen legitimálta azt. Ezek után ki csodálkozik, ha sokan a szívükhöz kapnak, amikor a kormány a Mathias Corvinus Collegium álruháját magára húzva tulajdont szerez a legnagyobb magyar könyvkiadóban és -terjesztőben? Mi a garancia, hogy az Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár felügyelete alatt álló intézet majd megmarad a szakmaiság talaján, és nem használja maximális politikai érdekérvényesítésre a helyzetét, mint teszi azt egy másik alapítvány éléről Vidnyánszky Attila és köre a Színház- és Filmművészeti Egyetemen?

Fókuszban rovatunkból kiderül, milyen közel jutott a NER a könyvpiac legfontosabb szereplőjéhez, hogyan került képbe a vevőnek kijelölt MCC, és mi vezetett ahhoz, hogy Spéder Zoltán kicsavart kézzel ellenjegyezze az adásvételt. Cikkünkből kiderül, hogy az üzleti és a nemzeti érdek is azt diktálja, hogy a Librit ne érje politikai beavatkozás. Portré rovatunkban Karsai György pedig elmeséli, mennyit számít a hatalomnak a közjó, ha valahol egyszer birtokon belülre került.

Orbán Viktor azt várná el, hogy a gyerekek ne találkozzanak a homoszexualitás létező, semmilyen politikával fel nem számolható tényével. Az már kevésbé érdekli, ha a magyar gyermekek szegénységgel találkoznak, holott speciel az ellen sokat tehetne. A Ténytárból kiolvasható, hogyan csökkent az elmúlt tíz évben a szociális rendszerbe jutó pénz. A Gazdaság rovatban pedig leírjuk, hogyan bólogat Matolcsy György, hogy ez így jó. A gyerekvédelem nála is megáll az ábécé elején: Ádámnál.

A miniszterelnök nyilván tudja, hogy az általa gerjesztett háborús közbeszéd szorongást okozhat a gyerekekben, és növeli az agressziót a hétköznapi érintkezések során. Ahogy Magyarország rovatunk felidézi, tíz éve még azt kommunikálta a külföldi partnerek felé, hogy ne azt figyeljék, amit mond, hanem amit tesz. Mostanra ez megfordult. Azt szeretné, ha

mindenki csak a szavai után futna, miközben ő a zavarosban halászhat.

Egekbe magasztalja a digitális oktatást, miközben tudja, hogy csak pár embernek csinál vele üzletet, viszont növeli a leszakadó diákok hátrányát. Az esélyegyenlőség tetemét körberajzoló KRÉTA-ról a Gazdaság rovatban olvashat.

Az Orbán szavai és tettei közötti tátongó űr felfedezhető az orvosbérek esetében is. Ha kiszámoljuk a sebtében elfogadott törvény nettóját, akkor nem marad más, csak egy cinikus politikus mosolya, aki a jövőben a társadalmi irigységet felhasználva minden egészségügyi probléma forrásaként mutogathat a papíron túlfizetett orvosokra.

Meseországban Orbán karaktere – szemben a marginalizált csoportokkal – rendre előfordul. Döbrögik miatt még sosem daráltak be könyvet. Azért szerepelnek a mesékben, hogy a gyerekeket felkészítsék a felnőttkor akadályaira, ahogy Szellem rovatunkban magyarázza Kőváry Zoltán pszichológus. De kellenek a mesékbe azért is, hogy megmaradjon a gyerekek hite: ha elég nagyok lesznek, fenékbe billenthetik őket.

A szerző a lap vezető szerkesztője