szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az emberierőforrás-miniszter újabb videóval jelentkezett.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Magyarország több vakcinagyártó cégtől rendelt védőoltást a koronavírus-fertőzés ellen, a járványügyi intézkedések pedig egészen addig fennmaradnak, amígy a lakosság átoltottsága kellő mértékű nem lesz – mondta az emberi erőforrások minisztere Életközelben című videósorozatának újabb adásában. Elmondása szerint ez a szint „körülbelül 50 százalék, vagy e fölött”.

Kásler Miklós az oltási rendszer szervezettségét érő vádakkal kapcsolatban azt mondta: mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy a magyar oltási rendszer ki van dolgozva azon az alapon, hogy milyen tempóban érkezik a vakcina. Amint Magyarországra érm az egészségügy rendkívül gyorsan és szervezetten teszi hozzáférhetővé.

Újabb pontosítás a vakcina-regisztrációról: egész évben lehet jelentkezni

Az oltás önkéntes, ezért kell regisztrációval jelezni a szándékot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Három nagyvárosban nő a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Három nagyvárosban nő a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Milyen járvány? Tele volt a Copacabana a hétvégén

Milyen járvány? Tele volt a Copacabana a hétvégén

Elrendelték M. Richárd letartóztatását

Elrendelték M. Richárd letartóztatását