Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szeged díszpolgári címe után az egyetem díszdoktori kitüntetését is megkapja Karikó Katalin.
Díszdoktorrá avatja a Szegedi Tudományegyetem Karikó Katalint – jelentette be az egyetem.
Karikó, aki a legígéretesebb koronavírus-vakcinák alapját fejlesztette ki, 1973 és 1978 között volt az egyetem hallgatója, utána 1982-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) végezte egyetemi doktori értekezését megalapozó kutatómunkáját.
Az 1985 óta az Egyesült Államokban élő kutató kitüntetését az SZTE szenátusa egyhangúlag támogatta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.