Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A politikus tulajdoni hányada nőtt a "kastélyos" cégben.
Egy 16 hektáros földeáki szántóval lett gazdagabb Lázár János tavaly, de 48 millió forintnyi készpénze "eltűnt" a számlájáról – derül ki a politikus vagyonnyilatkozatából.
Ami újdonság még a tavalyi bevallásához képest, hogy kiderül belőle, a politikus tavaly lízingelt egy Land Rover Defender típusú terepjárót. A tavalyi bevallásában még az szerepelt, hogy magánszemélynek 20 millió forinttal tartozik. Ez idén további 20 millióval nőtt, így most már 40 millió forintos tartozása van magánszemély felé, valamint tízmillió forint helyett tizenkét millió forint készpénze.
Újdonság még, hogy a Grosswiese Zrt.-ben a tulajdoni hányada 8-ról 22 százalékra nőtt. Ez az ingatlanbérbeadással foglalkozó cég birtokolja a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban felépített fényűző vadászkastélyt, amit az egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter és családja földjei vesznek körbe.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.