szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kora márciushoz képest kimondottan meleg időre lehet számítani csütörtökön, aztán érkezik a hidegfront.

Mielőtt éjszaka megérkezik a hidegfront, napközben a legmagasabb hőmérséklet 14 és 18 fok között várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Délutánig szűrt napsütés várható vastag fátyolfelhőkkel, majd előbb az északi megyékben, este pedig már délebbre is megvastagodhat a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél napközben megélénkülhet. Este aztán mindenütt megvastagszik a felhőzet, így erősen felhős vagy borult lesz az ég. Észak felől egyre többfelé számíthatunk gyenge esőre, záporra. A késő esti 5, 10 fokról hajnalra 1 és 7 fok közé hűl le a levegő.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
103 olimpiára készülő magyar nem kérte a védőoltást

103 olimpiára készülő magyar nem kérte a védőoltást

Mennyibe kerül átlagosan most egy új autó Magyarországon?

Mennyibe kerül átlagosan most egy új autó Magyarországon?

Lehúzott több gyárat és átverte Demján Sándort is – Magyar svindlerek, 6. rész

Lehúzott több gyárat és átverte Demján Sándort is – Magyar svindlerek, 6. rész