szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Republikon Intézet a szavazási hajlandóságot is magasnak mérte a budai választókerületben.

A Párbeszéd megrendelésére közvélemény-kutatást készített a Republikon Intézet a II. kerületben, melyről a Telex.hu számolt be. Az eredmények szerint az intézet magas szavazási hajlandóságot mért: a megkérdezettek 79 százaléka azt mondta, hogy biztosan elmenne szavazni az országgyűlési választáson, további 14 százalék úgy válaszolt, hogy valószínűleg elmenne.

A felmérés alapján ha most vasárnap lennének a választások, a Republikon Intézet szerint magasan nyerne az egységes ellenzék (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) listája.

Erre, vagyis az ellenzéki listára ugyanis a válaszadók 44 százaléka voksolna, míg a Fidesz–KDNP-re 29 százalék. 7 százalék a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, 2 százalék a Mi Hazánkat választaná, 17 százalék pedig bizonytalan volt.

A kutatás arra is rákérdezett, hogy mely jelöltre szavaznának. A kutatók Gór Csabával, a kormánypárt jelöltjével állították szembe az ellenzéki jelölteket, így Berg Dánielt, Tordai Bencét és Kálmán Olgát. (Itt nyert 2018-ban Varga Mihály miniszter, aki jövőre nem indul.)

Mindegyik kombináció esetében az ellenzéki jelölt áll jobban a felmérés szerint.

Ugyanakkor magas azoknak az aránya, akik nem tudják, kire voksolnának, illetve nem válaszoltak.

Az előválasztás biztos szavazói körében így állt fel a sorrend:

  • Kálmán Olga (22 százalék),
  • Tordai Bence (17)
  • Berg Dániel (8),
  • 53 százalék nem tudott, nem akart válaszolni.

A választókerületben megtartják az első ellenzéki vitát, Berg Dániel pénteki közleménye szerint mindkét vitapartnere, vagyis Tordai és Kálmán is elfogadták a kihívását. A vita lebonyolítására a Civil Választási Bizottságot (CVB) kérte fel a momentumos Berg, és a CVB elnöke, Magyar György ügyvéd jelezte, hogy vállalják a feladatot. Az időpontot és a részleteket még egyeztetik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!