Szél Bernadettet támogatja a Jobbik az előválasztáson

Ezt Jakab Péter jelentette be a Facebookon.

  • hvg.hu hvg.hu
Szél Bernadettet támogatja a Jobbik az előválasztáson

„Ha van ellenzéki képviselő, aki megérdemli a Jobbik támogatását, az Szél Bernadett” – írja Facebook-oldalán Jakab Péter, aki így jelentette be, hogy a Jobbik a Momentum jelöltjét, Szél Bernadettet támogatja az előválasztáson Pest megye 2-es számú választókörzetében.

Jakab Péter pártelnök azt írta:

A közélet megtisztításáért végzett küzdelme, szakmaisága és alázata példamutató, szükség van rá az új országgyűlésben.

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.