A nemzetközi katonai koalíció kivonulásával és benne a magyar szerepvállalás befejezésével lezárul egy korszak Afganisztánban és a Magyar Honvédség történetében is. Arról, hogy ez mennyiben volt siker és milyen kihívások állnak ezután a magyar haderő előtt, Wagner Péterrel, a Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk a Fülkében.
A 2001 óta változó intenzitással zajló, most már háborúnak nehezen nevezhető afganisztáni állapotok ugyan nem mutatnak túl reményteli képet, de sok minden változott, mióta az al-Kaidát bujtató tálibok hatalmát először megdöntötte az Egyesült Államok vezetésével indult nemzetközi beavatkozás. A tálibok ugyan megint jelentős hatalmat gyakorolnak az országban, ám ez már egy másik tálib vezetés, mint a 20 évvel ezelőtti.
Mit ért el a nemzetközi koalíció, ha végül megint megerősödtek azok, akik ellen harcoltak? Mit könyvelhet el a Magyar Honvédség és mitől lesz ütőképes haderőnk a saját régiónkban is? Wagner Péter szerint semmi sem fekete-fehér, de ha akarjuk, beszélhetünk régiós fegyverkezési versenyről is.
Hogyan indult az iráni nukleáris program? Hogy vélekedtek az ország legfőbb vallási vezetői az atombombáról? És legfőképpen, milyen valós kockázata lehet egy iráni atomfegyvernek?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Az okok most egyértelműek.
Pénteken Genfben találkozik az iráni külügyminiszter brit, francia és német kollégáival, valamint az EU külügyi képviselőjével.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet.
