Behajtotta Bayertől a végrehajtó Hadházy 300 ezer forintját

Így végül 79 ezerrel többet kellett fizetnie a publicistának, mintha csak odaadta volna a pénzt, amikor a bíróság erre kötelezte.

  • hvg.hu hvg.hu
Behajtotta Bayertől a végrehajtó Hadházy 300 ezer forintját

A végrehajtó végül bevasalta Bayer Zsolton azt a 300 ezer forintomat, amit az ellene indított perben ítélt meg a bíróság

írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán. A publicista azután veszített pert, hogy blogján trágár kifejezésekkel illette a független országgyűlési képviselőt. Az ítélet még 2019 januárjában született, és 300 ezer forint, illetve a perköltség megfizetésére kötelezte Bayert, akinek emellett levélben is bocsánatot kellett kérnie.

Bayernek egyik sem ment könnyen. A bocsánatkérést ugyan megírta, de nem akarta azt odaadni addig, amíg Hadházy az O1G miatt nem kér bocsánatot Orbán Viktortól. Ezután a publicista kijelentette, hogy ötforintos érmékben fizeti ki a kártérítést. Hadházy azonban emlékeztette, hogy a jogszabályok szerint maximum 50 darab ötforintost köteles elfogadni. Miután ez kiderült, Bayer fellebbezett a kártérítés miatt, és egészen elment a Kúriáig. Ám a Kúria döntése szerint is megsértette Hadházy becsülethez és emberi méltósághoz való személyiségi jogát.

A képviselő ezután indított végrehajtást, miközben Bayer tovább erőltette az ötforintosokkal való fizetést. Ám, mint kiderült, a jog ezúttal is Hadházy oldalán állt. A képviselő azt írta:

A költségekkel együtt 379 ezer forint került behajtásra Bayertől.

Hadházy úgy számolta, Mengyi Roland után ez volt a második bírósági ítélet egy vezető fideszes ellen. Szerinte a történtek üzenete az, hogy előbb-utóbb a fideszesek is felelni fognak a tetteikért.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.