Bojár Gábor anyagilag is támogatta Márki-Zay Pétert

A Graphisoft alapítója 1-2 millió forintot adott a hódmezővásárhelyi polgármesternek, de még akkor, amikor nem volt miniszterelnök-jelölt.

  • hvg.hu hvg.hu
Bojár Gábor anyagilag is támogatta Márki-Zay Pétert

Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója is támogatta már egy kisebb összeggel Márki-Zay Pétert – számolt be róla az ATV.

Én úgy érzem, hogy egy jómódú polgárnak állampolgári kötelessége támogatni azokat a politikai formációkat, amelyeknek az értékrendjével egyetért

– mondta a csatornának.

Bojár hozzátette, hogy „lehetőségeihez képest egy kisebb összeggel”, 1–2 millióval segítette Márki-Zayt időnként, de még azelőtt, hogy miniszterelnök-jelölt lett, és nem azért csak ennyivel, mert takarékoskodni akar, hanem azért, mert nem szeretné, hogy bármilyen párt tőle függjön.

Bojár Gábor egyébként tagja Márki-Zay Péter tanácsadói csapatának, ő felel a gazdasági programért.

A vállalkozó a csatornának azt mondta, hogy nem a miniszterelnök-jelölt iránt érzett szimpátiája miatt vállalta el a feladatot, hanem azért, mert úgy érezte, ezzel segíteni tud az országon.

„Én minden olyan esetben hajlandó vagyok segíteni egy gazdasági program kidolgozásában, amikor úgy érzem, az én szempontjaim érvényesülni tudnak és ez az ország hasznára válik” – mondta Bojár, aki egyébként már vállalt hasonló szerepet Dobrev Klára mellett is.

Sőt, hogy még torzabb dolgot mondjak, olyan kormányzatok mellett is, akik mellett a szimpátiám messze nem ilyen. Például amikor Matolcsy György lett a gazdaságpolitika vezetője és alakult egy tanácsadó testület, az elején még abban is részt vettem”

– közölte a vállalkozó.

Az ATV-nek leszögezte, hogy gazdasági miniszter nem akar lenni.

Nemrég Bige László milliárdos üzletember mondta el, hogy adott „némi aprót” Márki-Zay Péternek, később kiderült, hogy ötmillió forintról van szó.