November végén került nyilvánosságra egy olyan, a magyarországi netes-videós közösségben történt zaklatási ügy, amelynek érintettje a 130 ezer feliratkozóval bíró fiatal youtuber, T. Áron (és amelyről itt találja cikkünket). Egy netre felkerült videón fiatal fiúk győzködnek, néha megalázó hangnemben videócseten keresztül egy nagyon fiatal lányt, hogy mutassa meg magát meztelenül. A 18 éves T. Áront gyanúsítottként hallgatták ki, egy házkutatás során informatikai eszközeit lefoglalták.

Az ügyet az tette különlegessé, hogy T. Áron kvázi sztár: nagy közönséggel, befolyással bíró, ismert ember saját korosztályában, közegében.

Képünk illusztráció!

MTI / Balogh Zoltán

Nem érzik, milyen súlya van

Azonban maga a netes zaklatás cseppet sem egyedi.

„Gyakori, hogy egymást zaklatják a neten a gyerekek, például mémoldalt csinálnak a kipécézett gyereknek, képeket ollóznak össze róla, többen rászállnak, zaklatják”– mondta a hvg.hu kérdésére Bojti Andrea, klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, felhívva a figyelmet arra is, hogy a gyerekek között nem feltétlenül egyéni elkövetőkről kell beszélnünk. A T. Áron ügyében előkerült videó is hasonló dinamikájú: a fiatal fiúk - anélkül, hogy a lány hallaná egymás közti beszélgetésüket - egymást hergelve próbálják rávenni arra, hogy egyikük mire utasítsa a - hírek szerint 12 éves - lányt.

„Csapatban megoszlik az egyéni felelősség, gyakran fordul elő, hogy beleviszik egymást a zaklatásba – mondja a gyermekpszichológus – amikor viszont kiderül egy ilyen ügy, és egyenként veszik elő és kérik számon őket, akkor összeomlanak, mert nem gondolták korábban, hogy amit csináltak, annak ekkora súlya van”.

„Ilyen esetekben nekik is segíteni kell lelkileg, még akkor is, ha ők voltak az elkövetők”

– emelte ki Bojti Andrea.

Egyértelmű profilt felállítani sem zaklatóról, sem áldozatról nem lehet, de azért azt ki lehet szűrni, hogy idővel kiből lehet áldozat és kiből elkövető. „Akár egy vidéki iskolába megyek, akár egy belvárosi kerületbe, mindenütt megtalálom azt a gyereket, akinek zűrös a családja, és akár a sokadik osztályt bukja. Viszont egy olyan családban, ahol kötődően nevelik a gyereket, figyelnek rá, szeretetteljes légkör van, ott, ha nem is zárható ki, de elég valószerűtlen, hogy a gyerek később zaklató legyen” – emelte ki Bojti Andrea.

A társadalom felsőbb rétegeiben azonban előfordul, hogy a gyereket a szülő magára hagyja: „gazdagabb körökben lehet megfigyelni, hogy rá van hagyva minden a gyerekre, azt csinál, amit akar” – mondta Bojti, aki szerint az ilyen neveltetésű, hátterű gyerekek kezdenek például kábítószerrel menőzni, vagy társaikat vegzálni. A pszichológus azonban itt is a csoport, a közösség nyomását emelte ki, szerinte a társai még az olyan gyerekeket is belevihetik a rosszba, akikre egyébként otthon odafigyelnek. „Fontos, ha tudja mindenki, hogy a tettestárs is elkövetőnek számít, még azzal is, ha csak végignéz valamit” – tette hozzá.

Fontos azonban, hogy mind az áldozat, mind a zaklató már korábban jeleket ad a közvetlen környezetének, a szüleinek, az őt körülvevő felnőtteknek, csak a közeg sokszor nem akarja észrevenni ezeket. „Ha az áldozat panaszkodik, akkor ne vegyük félvállról a jelzését. Egy ideig könnyű azt mondani, hogy biztos csak összevesztek, vagy egyszerűen elbagatellizálni a dolgot, de nem szabad” - mondja a pszichológus.

Jeleket viszont adnak a zaklatók is, már jóval azelőtt, hogy valójában bántalmazóvá válnának, érdemes gyanakodni, ha hirtelen megváltozik a gyerek viselkedése, a zárkózottból lesz hirtelen nagyon nyílt, vagy agresszív.

Ha viszont már megtörtént a baj, és a gyerek áldozattá vált, a szüleinek az a legfontosabb dolga, hogy álljanak mellé.

"Teljesen mindegy, hogy mi történt, véletlenül sem szabad őt bármiért is hibáztatni. Nagyon könnyű az áldozatot hibáztatni, hogy miért nem szólt hamarabb, miért nem írt neki vissza mást, az a fontos, hogy a szülők semmiképpen ne legyenek áldozathibáztató szerepben – emelte ki a pszichológus.

Az ügyet pedig komolyan kell venni, el kell kezdeni intézkedni. Ha tudjuk, hogy ki az elkövető, fel tudjuk keresni a családját, ha iskolai a dolog, akkor be tudjuk vonni az iskolát. Cselekedni kell, ezt pedig a gyereknek is éreznie kell, tudnia kell, hogy ott vagyunk mellette.

A rendőrség viszont csak akkor kerül a képbe, ha valóban bűncselekmény történt. A pszichológus szerint a hatóságokat akkor kell bevonni, „ha elfajul a dolog, ha egyáltalán nem partner a bántalmazó családja, sem ő maga, vagy olyan történik, ami kimeríti a bűncselekmény fogalmát”.

Képünk illusztráció!

MTI / Krizsán Csaba

El lehet kapni időben

Azonban a szülő már egészen kicsi kortól sokat tehet azért, hogy a gyerekéből ne legyen netes zaklató, vagy áldozat. Az egész ott kezdődik, hogy hogyan vezetjük be gyereket az online térbe. „A legnagyobb baj, hogy a szülők hamar elveszítik a fonalat és nem tudják, a gyerek mit csinál a neten. Kezdjük ott, hogy sokan nem is ismerik mondjuk a TikTokot, mert a mai negyvenes szülők a Facebookot használják, vagyis nem ugyanazon a platformon van a két generáció" - mondja Bojti Andrea, aki sokszor belefut abba, hogy ezt a szülő letudja annyival, hogy „én már ehhez idős vagyok”. "Így viszont honnan tudjuk, hogy jól állította-e be magának a gyerek a biztonsági beállításokat, vagy hogy egyáltalán mi ez a felület, hogyan lehet ott megkörnyékezni egy gyereket? Fontos a legelejétől ott lenni, közösen e-mail-címet csinálni, amikor már tud írni, olvasni” - mondja a szakember.

Mindez természetesen egy kamasz gyerekkel nem könnyű dolog, hiszen egyre erősebb az igényük, hogy a szülőtől független életteret alakítsanak ki maguknak, „de mégsem lehet úgy gondolni a kamaszokra, hogy velük semmit nem lehet megbeszélni. A legtöbb gyerek szívesen mond el dolgokat, erre nyitottnak kell lenni, ráadásul el is szokták szólni magukat” – véli a pszichológus – „csak egy példával élve: ha valaki tízévesen csínyként elmeséli, hogy poénból odakommentelt valakinek az oldalára valamit, akkor el lehet kapni időben, lehet róla beszélgetni.

"Tudom, hogy késő bánat, ha valaki azzal szembesül, hogy a gyereke másokat bánt, de azért van ebben egy tanulási folyamat, hogy ott legyünk a gyerekkel, megtanulja, mi számít egyáltalán zaklatásnak az online térben, mi az, ami belefér, és mi az, ami már nem” - mondja a pszichológus.

Sokat tehet a pszichológus is, ha már megtörtént a baj. „Ezeket a dolgokat első körben jó, ha iskolapszichológus kezdi kezelni. Ő az intézményhez tartozik, bent van, ismeri a közeget, a feltételeket, szükség esetén együtt tud dolgozni a tanárokkal, az intézménnyel” – mondta Bojti.

Az elsődleges feladata ilyenkor a pszichológusnak az, hogy a gyerek rendkívüli módon sérült önképét, önbizalmát és önértékelését próbálja helyreállítani. „Én szoktam tanácsolni olyat, hogy csoportos terápiára járjon a gyerek, ahol megtapasztalhatja, hogy milyen pozitív megerősítéseket adhat a csoport, hogy milyen jó közösségben lenni. Van, hogy az egyéni és a csoportmunka együtt is megy, hogy egyéniben megerősödik a gyerek, és utána, vagy már mellette jár a csoportba” – jelentette ki.

„Ha egyszerűen akarok fogalmazni, nagyon vacak a lelkiállapotuk azoknak a gyerekeknek, akik zaklatásnak vannak kitéve. Ilyenkor rendszerint tanítani is kell őket arra, hogy hogyan tudja magát megvédeni, hogy mi számít egyáltalán zaklatásnak, bántalmazásnak, mert annyira megsínylik az egészet, hogy sokszor már nem veszik észre magát a helyzetet sem. Nem tudják, mi fér bele, mi nem” – tette hozzá.

Képünk illusztráció!

AFP / ARTUR WIDAK