Kocsis Györgyi: A magyar mutáns

Kimerültség, légszomj, sokszervi szövődmények, depresszió – az úgynevezett poszt-Covid-szindróma jellegzetes tünetei, amelyekben a koronavírus-fertőzésen átesett honfitársaink százezrei szenvedhetnek akár hosszú ideig. Immár nyilvánvaló, hogy a ma élő nemzedékek számára mindenképpen meghatározó életeseménnyé válik a világjárvány, különböző szakaszainak bemutatásától pedig a felelős tömegkommunikáció sem tekinthet el még sokáig. Aktuális Covid-cikkünk a Magyarország rovatban azt boncolgatja, miként követi majd a „romeltakarítás” a vírus feletti győzelmet, vagyis a hazai egészségügy következő súlyos próbatétele lesz a megbirkózás a járvány tartós utóhatásaival.

Még kilátástalanabb a helyzet a poszt-Fidesz-szindróma esetében vagyis, hogy mi lesz a követendő gazdasági-társadalmi terápia egy esetleges kormányváltás után. A betegség kórokozója – mint ismert – a korrupció nevű vírus (latin nevén lopás).

HVG

Ennek enyhe formája a Kádár-korszakban telepedett meg Magyarországon, amikor csekély kenőpénz vagy párttitkárral fenntartott barátság ellenében Trabanthoz vagy lakótelepi panellakáshoz lehetett jutni. A vírus rendkívül agresszív mutánsa a 2010-es években jelent meg, aminek következtében ma már komplett iparágakat, szolgáltató ágazatokat és egyetemeket lehet kapni a szuperterjesztőtől, ha valaki elég közel áll hozzá.

Fókuszban rovatunk ad látleletet a járvány legújabb, sokadik hullámáról, amelyben egyebek között Jászai Gellért tulajdonává válik a magyar informatikai-távközlési szektor, Mészáros Lőrincé az áram- és gázszolgáltatás, Szíjj Lászlóé a hadiipar, egy sor kisebb-nagyobb rangú „közeli” figuráé pedig a felsőoktatás, illetve a kultúra eleddig állami tulajdonú vagyona, aminek tartós szövődményeként egy majdani új kormány által nehezen kezelhető monopolhelyzetek és pénzszivattyúk maradnak fenn. Aggasztó, hogy a kórt már skrupulus nélkül hurcolják külföldre is. Világ rovatunk számol be arról, hogy Orbán Viktor nemrég népes oligarchakísérettel Üzbegisztánban járt. A fő cél – a kormánypropaganda által bedobott krumplikutatási kooperációval ellentétben – a halászati együttműködés volt: mármint a helyi és környékbeli privatizációs projektek zavaros tengerében.

Gazdaság rovatunk a poszt-Fidesz-szindróma egy másik kínos jelét elemzi. Amióta az Európai Unió a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kivédésére felfüggesztette a költségvetési szigorral és az állami támogatások korlátozásával kapcsolatos szinte valamennyi szabályát, az Orbán-kormány számolatlanul szórja kedvenc politikai projektjeire az adófizetők pénzét, függetlenül attól, hogy ezzel tartósan segíti-e a későbbi gazdasági növekedést, vagy sem.

Egy következő kormány számára kellemetlen szövődményként emiatt a vagyonának jelentős részétől már amúgy is megfosztott állam vészes eladósodása várható.

Mindezt további tartós mellékhatásként tetézi a környezetrombolás: a vagyonnal, pénzzel kitömött kormányközeli réteg keresi a pénzköltési lehetőségeket, és meg is találja, főleg a Magyarország kedvelt üdülőkörzeteiben építendő betonkolosszusok formájában. Hacsak, mint az önkormányzatokat sújtó legújabb jogfosztási tervekről szóló írásunk beszámol róla, a helyhatóságok és a civil szervezetek vissza nem verik a kormányzat minden eddiginél arcátlanabb támadásait.

Hogy a politikai ellenzéknek lesz-e mindezen súlyos bajokra orvossága, és oltása a magyar mutáns legyőzésére, az még nem világos. E heti Portrénkban egy miniszterelnökjelölt-jelölt, Jakab Péter, a Jobbik elnöke szerepel, akiről egyelőre csak annyit tudni, hogy az egykor liberális Fidesz hívéből a szélsőjobbon át most középre tart, s közben több munkahelyet is megjárt. Ez a pálya 40 évesen persze még mindig egy fokkal jobb, mint a közel 60 éves Orbán Viktoré, akinek munkahelye sosem volt, viszont a liberálisoktól indulva, a középen áthaladva, a jobbszélen végzi. Fejlődünk.

KOCSIS GYÖRGYI

szerkesztő