Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az adott felsőoktatási intézmény még kötheti nyelvvizsgához így is a diploma kiadását.
Ha megjelenik a nyelvvizsga-kötelezettség eltörléséről szóló rendelet, kiadhatóvá válnak a korábban nyelvvizsga hiányában beragadt diplomák is – mondta el az Eduline-nak, a a HVG oktatási szakportáljának Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke. Budai szerint ez a 2020-as és a 2021-es nyelvvizsga-amnesztia után 8-10 ezer hallgatót érinthet.
Az Eduline szerint akkor kaphatják majd meg az idén végzettek a diplomájukat, ha az adott egyetem vagy főiskola nem köti továbbra is nyelvvizsgához a diplomakiadást.
Az idén „bennragadt" diplomákat is kiadhatják az egyetemek a felpuhított nyelvvizsgaszabályok miatt
2022-ben már nem rendelt el nyelvvizsga-amnesztiát a kormány, az idén bennragadt diplomákat mégis kiadhatják az egyetemek és főiskolák a végzetteknek.
Csütörtökön jelentette be Csák János innovációs és kulturális miniszter, hogy a kormány 2024 őszétől átalakítja a felsőoktatási felvételi rendszert és megszünteti a nyelvvizsga-kötelezettséget. Jelenleg az alapszakos diploma megszerzéséhez legalább egy B2-es, vagyis középfokú nyelvvizsga kell, több képzésen - például a népszerű gazdasági BSc-szakokon - azonban emellett egy szaknyelvi vizsgát is kell tenni.
Csák bejelentését bírálta Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete alelnöke. Azt mondta, a kormánydöntésnek súlyosan káros társadalmi üzenete van, ugyanis azt sugallja, hogy nem fontos idegen nyelvet tudni.
A nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése "súlyosan káros társadalmi üzenet" a szakmai egyesület alelnöke szerint
A 21. században, Európa közepén muszáj angolul tudnia egy diplomásnak - reagált a kormány nyelvvizsgával kapcsolatos döntésére Salusinszky András.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.