szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a védelmi tanács ülése után azt mondta, egyelőre pontosan nem tudni, hogy mi történt Lengyelországban

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Rövid volt a Védelmi Tanács Karmelitába 8 órára összehívott ülése, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ugyanis nem sokkal 9 óra után már az M1 stúdiójában nyiltkozott.

Szerinte az ülésen, ahol Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Bordás Gábor, Kovács József és Nagy János államtitkárok vettek részt két fontos témáról beszéltek.

A Bartáság kőoaljvezetéket ért találat kapcsán megerősítette azt a korábbi hírt, hogy nem a vezetéket érte találat, hanem egy transzformátorállomást, azonban kőolaj egyelőre nem érkezik.

A másik fontos téma a Lengyelországot ért rakétacsapás volt, amiről a honvédelmi miniszter azt mondta, hogy egyelőre pontosan nem tudni, hogy mi történt, de minden NATO-tagállam nyugalomra inti állampolgárait.

A miniszter azt is hagsúlyozta, hogy most a kormány figyelemmel kíséri a fejleményeket. Szerinte a Magyar Honvédség most is készen áll, hogy azonnal tudjon reagálni, ha bármi is történne.

Az orosz erők kedd délután nagyszabású rakétatámadást indítottak Ukrajna ellen, elsősorban energetikai létesítményeket támadtak. Két rakéta Lengyelországban is becsapódott, az ukrán határhoz közeli Przewodów városban egy gabonaszárítót ért találat, két ember meghalt.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!