szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gulyás Gergely szerint Varga Judit iránt erősebb a kormányzati bizalom, mint valaha.

Schadl-Völner-ügy
Máig nem tudjuk pontosan, ki lehet "Tóni, Barbara és Ádám", de legalább azt már sejtjük, hova tűnt Schadl György kisrepülője és luxusautói. Számos kérdőjel maradt még az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében (amibe a végrehajtói kamara elnöke mellett Völner Pál igazságügyi államtitkár is belebukott), ezeket igyekszünk tisztázni, tartsanak velük!
Friss cikkek a témában

Állampolgárként hogyan lehet megbízni az Igazságügyi minisztériumban, ha a Völner-Schadl ügy tanúvallomásai alapján a tárcánál többen tudtak arról, hogy korrupt módon nevezik ki a végrehajtókat, mégsem tettek semmit – tettük fel a kérdést Gulyás Gergely miniszternek a kormányinfón.

A miniszter erre azt válaszolta, lehet, hogy volt egy-két ember, aki tudott róla, de nem lehet általánosságban azt mondani, hogy a minisztériumban tudtak az ügyről („az újságírásban lehetnek ilyen állítások, a jogban nem″). Azt mondta,

semmilyen adat nem igazolja a tanúvallomásokat, csak egy-két ember panaszkodik arra, hogy ők ezt az eljárást kénytelenek voltak elszenvedni.

A Schadl-dosszié: Az ügy, amelyet Varga Judit simán túlélt

Idén januárban kezdtek el szivárogni a médiában a Schadl-Völner-ügy során titokban rögzített telefonbeszélgetések, ezért újra téma lett a 2021 végén kirobbant botrány, amelyben tavaly ősszel már vádat is emeltek. Varga Judit igazságügyi miniszter a posztján maradt, a fő gyanúsítottakkal ellentétben Völner Pál bukott államtitkár egy percig sem volt őrizetben, és akadt néhány kisebb sztori, ami már a vádiratból is kimaradt.

A kollégánk Varga Judit miniszter felelősségét is firtatta. Ha tudott róla, azért merül fel a felelőssége, ha pedig nem, akkor a kérdés az, hogyan fordulhat elő, hogy miniszterként nem tudja, mi folyik a saját tárcájában. Gulyás erre azt mondta,

Varga Judit Völner államtitkár urat kapta, nem ő nevezte ki, így nem felvethető a felelőssége.

A miniszter nem ragozta, de Völner Varga Judit kinevezése előtt is államtitkár volt az Igazságügyi tárcánál, Trócsányi László minisztersége alatt.

Gulyás azt állította, nem látja, hogy Vargára bármilyen hatással kéne lennie az egész Völner-ügynek, amiben egyébként nincs is bírósági döntés. Addig pedig az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

 

Az igazságügyi apparátus szemlesütve hajtotta végre Schadl és Völner akaratát

Noha a Schadl-botrány politikai főszereplője Völner Pál egykori államtitkár, a végrehajtók jogellenes kiválasztásához az igazságügyi tárca közép- és felső vezetése is asszisztált - ez derül ki a HVG birtokába került tanúvallomásokból. A minisztérium dolgozói - ha közben netán kellemetlenül is érezték magukat - minden utasítást teljesítettek, ami felülről érkezett, így nyerhettek végrehajtói kinevezést Schadl György engedelmes lekötelezettjei.

Korábban, a 24.hu kérdésére válaszolva Gulyás azt mondta, „én is olvasom a sajtóban megjelent cikkeket, azok alapján valóban felmerül annak a valószínűsége, hogy befolyásoltak végrehajtói állások esetén pontokat, és így kinevezést is”, de arra nem látott perdöntő bizonyítékokat, hogy ez politikusokig is elért. (A vádirat szerint viszont Völner Pál államtitkárként több millió forint kenőpénzt vett át részletekben Schadl Györgytől, cserébe különböző kéréseket teljesített. Az ügyészség azt állítja, a „korrupciós kapcsolat" 2018 előtt kezdődött. Kettőjük lehallgatott telefonbeszélgetései is árulkodóak.)

Gulyás azt mondta,

a kormányzati bizalom Varga Judit irányában egyáltalán nem rendült meg, sőt erősebb, mint valaha.

A Telex arra volt kíváncsi, hogy kormányülésen megkérdezték-e Varga Juditot, miről tárgyalt Schadl Györggyel. (Az egyik lehallgatott beszélgetésben Schadl arról beszélt Völnerrel, hogy találkozót kért „a jó miniszter asszonytól.") Gulyás azt mondta, Varga minden kamarai vezetővel rendszeresen találkozott, bár tudomása szerint Schadl Györggyel nem voltak túl sűrűk a találkozások, és biztos benne, hogy négyszemközt nem is beszéltek.

Más kérdésre válaszolva azt mondta, először a Végrehajtói Kamarán belül kellene vizsgálatot tartani a végrehajtói kinevezések miatt. A folyamatban lévő nyomozás alapján nincs olyan jogi tény, ami szükségessé tenné a belső vizsgálatot az Igazságügyi Minisztériumban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!