Azt, hogy a politikában mekkora a jelentősége a szimbólumoknak és a gesztusoknak, jól bizonyítja az ukrán elnök találkozása az uniós vezetőkkel. Az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli találkozójára Volodimir Zelenszkij is ellátogatott, sőt beszédet is mondott. Érkezésekor Zelenszkijt a román államfő mellett Orbán Viktor sem fogadta tapssal, ellentétben a többi európai vezetővel. Ezt pedig azonnal kiszúrta a nemzetközi és a hazai sajtó.

Egyből híre ment annak, mit tett, pontosabban mit nem tett Orbán, aki még az ukrán elnök tekintetét is igyekezett elkerülni. Ez főleg azért volt szembetűnő, mert az összes többi európai kormány- és államfő egyenesen az ukrán elnökre nézett annak érkezésekor. Majd amikor Zelenszkij a csoportkép készültekor Orbán elé kerül, a magyar kormányfő többször a saját cipőjére néz.

Az eseményről készült képek és videó pillanatokon belül megjelent a közösségi médiában, és a gesztust, vagyis annak hiányát villámgyorsan lefordították az emberek a politika nyelvére. Az orbáni politika hívei elégedetten nyugtázhatták, hogy a magyar miniszterelnök nem hódol be az ukrán vezetőnek, míg mások annak adtak hangot, hogy Orbán Viktor zavarban van, mert elszigetelődött, pária lett Európában.

MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Mindkét állítás igaz, és előrevetíti azt, mire lehet számítani a jövőben Orbán Viktortól és az általa képviselt külpolitikától.

Az, hogy Orbán nem tapsolt Zelenszkijnek, csak azt jelenti: a miniszterelnök hű maradt ahhoz a politikához, amit az orosz–ukrán háború kirobbanása óta konzekvensen képvisel. Ez az úgynevezett “békepolitika”, amiről már a 2022-es parlamenti választási kampányban bebizonyosodott, hogy bármennyire is irracionális, attól még emocionálisan működik. Az orbáni “békepolitika” lényege: a kormányzati kommunikáció azt harsogja, békét akar, megfeledkezve arról az egyszerű tényről, hogy Oroszország indította a háborút, Ukrajna csak védekezik, így elsősorban Moszkván múlik a béke is.

Az orbáni “békepolitika” másik fontos eleme, hogy szüksége van egy ellenpólusra, így a “békepolitikát” bírálókat háborúpártiként állítja be. Ebben semmi újdonság nincsen, az Orbán-rezsimben már hosszú ideje így működik a politikai kommunikáció: a kérdéseket végtelenül leegyszerűsítik, fekete-fehérnek állítják be, hogy ne csak kialakuljanak, de meg is csontosodjanak az álláspontok. Minél erősebb ez a tömbösödés, és minél egyszerűbb a kommunikáció, annál könnyebb a híveket megtartani egy adott tömbben. A politikai színfalak mögött természetesen már korántsem ennyire fekete-fehér minden, hiszen a szimbolikus politizálásnak ott már nincs akkora jelentősége. Ezért van az, hogy miközben az Orbán-kormány tagjai úton-útfélen az EU “háborús politikáját” bírálják, ugyanez a rezsim az Oroszország elleni szankciókat megszavazza, és ha ellene is megy egy-egy lépésnek, azt leginkább a szimbolikus területeken teszi meg, mint tette azt például a KGB-s múltú Kirill pátriárka esetében.

Az elmaradt taps ezért a szavazóközönségnek szól. Orbán Viktor 2010 után elkezdett keleti nyitása (amit egyébként a szocialista kormánytól örökölt meg) ugyanúgy a rezsim belpolitikájába integrálódott, mint minden, amit a külpolitikában a kormány meglépett. Olyan illiberális-nacionalista ideológiával töltődött meg, ami a rezsim fontos összetartó elemévé vált, egyúttal megteremtette azt az orbáni brandet, ami őt szimbolikus tényezővé tette a nemzetközi politika színpadán.

Egy európai parlamenti képviselő ukrán zászlót tart az ukrán elnök beszéde közben az uniós csúcsértekezlet kezdetén az Európai Parlamentben Brüsszelben 2023. február 9-én.

AFP / KENZO TRIBOUILLARD

Ha a háború kirobbanása után Orbán 180 fokos fordulatot hajtott volna végre a Moszkvával való viszonyában és az euroszkepticizmusában, akkor azzal azt kockáztatta volna, hogy ezt az ideológiai többletet, ezt a sajátos brandet elveszíti. Ez viszont nyílt beismerése lett volna annak, hogy rossz úton jár, és a saját közönségét is csak hülyíti. Ráadásul ezt az atlantista politikai piacot villámgyorsan lefedte a lengyel politikai vezetés, amely az Egyesült Államokkal a háta mögött éppen az orosz–ukrán konfliktus miatt kapta meg az esélyét annak, hogy Közép-Európa meghatározó szereplőjévé válhasson.

Orbán számára az ideológia minden. Ez alapján mérettetik meg a hívei előtt. Vannak olyan politikai vezetők, akinek a megítélése jórészt objektív mutatók alapján történik. Például az alapján mérettetnek meg, hogy milyenek az ország gazdasági mutatói, milyen az egészségügy vagy az oktatás helyzete. Orbán hitelességét az adja, hogy mennyire azonosul a politikája, sőt ő maga azzal az ideológiával, amit képvisel – függetlenül az egyéb objektív mutatóktól. Ha Orbán hűtlen lenne az ideológiájához, azzal politikai öngyilkosságot követne el. Ez persze nem azt jelenti, hogy kisebb-nagyobb mértékben nem formálhatja, nem alakíthatja ezt az ideológiát, de hirtelen és nagy mértékben nem térhet el tőle, mert azzal a hitelességét kockáztatná.

Orbánnak ezért nem maradt más választása, mint azt az utat folytatni, amit korábban megkezdett.

Kritikusainak igaza van abban, hogy mindez elszigetelődéssel, esetleg eljelentéktelenedéssel jár, de a populista “békepolitika” hosszabb távú kifutását senki sem tudja még most megjósolni.

Abban mindenki egyetért, hogy a háborúnak nem holnap lesz vége. Azt sem sokan vitatják, hogy ez a háború olyan negatív következményekkel jár, amely az európai gazdaságot sújtja, végső soron pedig társadalmi elégedetlenségekhez vezethet. A társadalmi elégedetlenség pedig átrendezheti a politikai viszonyokat Európában, ha nem is most, de pár év múlva. Márpedig Orbán hosszabb távra játszik, részben éppen azért, mert

azzal ő is tisztában van, hogy rövid távon egyáltalán nem neki áll a zászló, és tényleg elszigetelődött, pária lett.

MTI / Európai Tanács

Csakhogy akár ezt az elszigetelődést is az előnyére tudja fordítani annak a propagandagépezetnek a segítségével, amelyet a rezsim ma már tökéletesen működtet. Nem számít, hogy tényező-e a nagypolitika színpadán, és amúgy is: Magyarország kis ország, más kelet-közép európai országokhoz hasonlóan sosem volt igazán tényező. Ezzel szemben, ami az Orbán-kritikusok szemében elszigetelődést jelent, az a kormányfő hívei szemében egyfajta visszaigazolás:

valamit biztosan jól csinál a miniszterelnök, ha a “brüsszeli elitnek” ennyire a bögyében van!

Az orbáni propaganda régóta azt sulykolja, hogy a Nyugat hanyatlik, az EU vezetői rossz döntéseket hoznak és a vesztükbe rohannak. Ez a politikai üzenet csak akkor helytálló, ha van visszaigazolás. Ha az EU vezetői vagy Zelenszkij Orbánnal ölelkezne, akkor a kormányfő hívei egy árulót látnának a vezetőjükben, nem pedig egy vizionáriust, aki előre látja a bajt és próbálja megmenteni Európát, hiába, mert az öreg kontinens ellenáll. Miért tapsoljon Orbán egy olyan politikai vezetőnek, aki háborúba akarja húzni Európát? – teszik fel a kérdést az Orbán politikáját helyeslők.

Az ő nézőpontjukból az elszigetelődés nem rossz, hanem természetes, az orbáni politikából következő jelenség. Valami, ami igazolja azt, hogy Orbán Viktor a helyes úton jár.

Az, hogy a kormányzati propaganda miként manipulálja a híveket, amikor olyan fotót tesz közzé Orbánról és Zelenszkijről, ami alapján úgy tűnhet, az ukrán elnök nem mer a magyar kormányfő szemébe nézni, már másodlagos. Ennél lényegesebb, hogy Orbánnak esze ágában sincs letérni arról az útról, ami jelenleg az elszigetelődés erősödését igazolja csak vissza.

Erről egyébként maga is beszélt, amikor januárban a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírókkal beszélt a Karmelita kolostorban. Az eseményen jelen lévő Ralf Schuler német újságíró beszámolója szerint a magyar miniszterelnök azt mondta, „arra számít, hogy a következő években elmélyül a feszültség Magyarország és az Európai Unió többi része között”. „Ha valami, akkor a szakadék még mélyebb lesz” – mondta Orbán. A kormányfő szerint ugyanis három dologban alapvetően eltér az általa és az unió többi tagországa által képviselt vélemény. Ilyen a migráció és az LMBTQ+ mozgalmak kérdései, valamint az Európai Egyesült Államok terve. Utóbbi már a háborút, az Oroszországhoz való viszonyt és Zelenszkijt is érinti.