Újabb jó hír a szudáni evakuációs műveletről: újabb magyar állampolgár van biztonságos helyen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Azt írta, az ENSZ-szel együttműködve evakuált magyar már Szaúd-Arábiában van. A miniszter hozzátette:
A még Szudánban tartózkodó magyar állampolgárok pedig egytől egyig a megbeszélt találkozási pontokon tartózkodnak, így az ő evakuálásukra is hamarosan sor kerülhet."
Log into Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
Amint arról a hvg360 megírta, bár a TEK, Szijjártó Péter külügyminiszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is nyilatkozott már a magyarok kimenekítésének ügyében, a kormány gyakorlatilag annyit tud tenni, hogy külföldi államok, nemzetközi szervezetek segítségét kéri.
Nem a magyar állam menekíti ki a Szudánban rekedt magyarokat, ha egyáltalán ki lehet őket hozni
Egyelőre semmi nem utal arra, hogy Szudánban legalább egy rövid időre tűzszünetet kötnének a harcoló felek, ez viszont szinte ellehetetleníti a külföldiek evakuálását. Pedig még mindig vannak magyarok az országban, és könnyen rosszabbra is fordulhat a helyzet.
Persze nem csak Magyarország igyekszik kimenekíteni és biztonsága helyezni a Szudánban rekedt polgárait. Az Egyesült Királyság külügyminisztériuma szerdán tett közzé néhány képet arról, hogy mi vár az emberekre, amikor megérkeznek Ciprusra, miután a brit légierő elszállította őket Szudánból:
UK Nationals are arriving in Cyprus from Sudan on military planes.
— Foreign, Commonwealth & Development Office (@FCDOGovUK) April 26, 2023
More flights will follow throughout the day. pic.twitter.com/CZVZvtefis
Szudán egyébként mindig is forrongó területnek számított, az ország egyes részein régebben is polgárháborús állapotok uralkodtak, de nemrég a nagyvárosok, sőt a főváros, Kartúm is kifejezetten veszélyessé vált. A konfliktus hátteréről irt írtunk:
Két tábornok harca borította lángba Szudánt
Szudán egykori hírhedt diktátora, Omar Basír 2019-es megbuktatása óta először estek egymásnak a katonák a hatalom megszerzéséért, mielőtt a demokratikus átmenet célegyenesbe ért volna.