A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Tavaly a kormány eldöntötte: átadják a kórházi „elfekvőket” a szociális szektornak.
Több mint 300 olyan kórházi ágyat adnak át júliusban a szociális szektornak a kórházak, amelyeket a köznyelv „elfekvőként” ismer – írja a 444.hu.
Ahogy arról a hvg.hu is többször írt, ezeken a férőhelyeken többnyire krónikus betegségekben szenvedő, de folyamatos orvosi felügyeletet nem igénylő, idős betegeket ápoltak. Az ilyen betegek általában akkor maradtak a kórházakban, ha a családtagjaik nem tudták őket ápolni, idősek otthonába pedig a túl hosszú várólisták miatt nem volt esélyük bekerülni.
Összesen nagyjából 2500 ilyen „elfekvő” ápolási ágy van Magyarországon. Bár a kormány már tavaly elhatározta ezek felszámolását, első körben csak kicsit több mint 10 százalékához nyúlnak hozzá a mostani ágymennyiségnek.
A néhány napja megjelent rendelettervezet szerint az oroszlányi, a dombóvári, a szombathelyi, a nyíregyházi és a karcagi kórház mellett a budapesti Szent János Kórháztól vesznek el ápolási ágyakat, amelyeket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) intézményeinek adnak tovább.
A betegeket ugyanakkor nem költöztetik el, mindenki marad a helyén, mivel olyan osztályokat választottak ki, amik eddig is a kórháztól elválasztva, külön épületben működtek
- tisztázta korábban a Szabad Európa kérdésére a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.
Mivel a szociális ellátás más körülményeket igényel (idősotthonokban például extra foglalkozásokat is tartanak, főleg a mentális képességek megőrzése érdekében), kérdéses, hogy az átterelt intézményekben mennyire lehet ezeket megvalósítani. A témával régóta foglalkozó egészségügyi közgazdász, Dózsa Csaba szerint ott ahol a megfelelő feltételek most még hiányoznak, muszáj lenne ezeket pótolni, csakhogy
a kormány terve nulla forinttal számol, vagyis nem ad plusz forrásokat az átalakításhoz.
Az ápolási osztályokon jelenleg térítési díjat kell fizetni. Az új fenntartóhoz került intézményekben ennél akár többet is kérhetnek, de egyelőre nem tudni, élnek-e ezzel a lehetőséggel, és ha igen, lesznek-e akik ezt nem tudják kifizetni.
A változtatás előtt a kormány készített egy hatásvizsgálatot, amely a 444 cikke szerint egyetlen kockázatnak azt tartotta, hogy nem biztos, hogy az ápolók elfogadják az új helyzetet.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.