A járdára omlott a történelmi Unger-ház homlokzatának egy része a Múzeum körúton

A darabok a kapu elé estek, senki nem sérült meg.

  • hvg.hu hvg.hu
A járdára omlott a történelmi Unger-ház homlokzatának egy része a Múzeum körúton

A járdára omlott a történelmi Unger-ház homlokzatának egy darabja kedd délután a Múzeum körúton – írta Kovács Alex Gábor, az V. kerületi Tiéd a Belváros ellenzéki frakció vezetője.

A Belváros ellenzéki polgármesterjelöltje fotókat is mellékelt a posztjához, melyen látszik, hogy az épületdarabok éppen a kapu elé estek, amit le is kellett zárni. Az életveszély elhárításában a Katasztrófavédelem és a Városüzemeltető munkatársai segítettek.

„Sajnos bőven van még ezen kívül is rossz állapotú társasház a Belvárosban, ezért is van szükség a társasházi támogatások jelentős mértékű emelésére” – tette hozzá.

A kétemeletes, Ybl Miklós tervei alapján, az 1850-es években épült Unger-ház műemléki védelem alatt áll. Az elmúlt évtizedekben már több terv is született felújítására, de eddig egyik sem járt sikerrel. Az átjáróház udvarában az elmúlt hónapban is több külföldi filmet forgattak.

A Magyar utca, és benne az Unger-ház történetét Kerületmustra című sorozatunkban írtuk meg bővebben:

Kerületmustra: Olyan ez az utca, mint egy falu, csak a pesti belvárosban

Ki költözik manapság a budapesti belváros közepére? Az, aki az élő történelem mellett az eldugott parkokat, a sarki kávézókat és a meglepetéseket is szereti. Erre nincs jobb hely, mint az V. kerületi Magyar utca - kicsit girbegurba, kicsit zsúfolt, de a miénk. És nem csak a történelme miatt érdekes.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.