Izrael háborúban
A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.
Cikkünk frissül.
A magyar állampolgársággal is rendelkező Dafnát és Ellát is elengedte a Hamász – erősítette meg . A két lány arcképe először szerdán délelőtt tűnt fel egy olyan Telegram-csatornán, ahol a hivatalos bejelentés előtt közzétették negyven gyermek arcképét azok közül, akiket a Hamász október hetedikén hurcolt el Izraelből.
A nyolcéves Ellát és a tizenöt éves Dafnát október hetedikén a Nahal Oz kibucból hurcolták el, apjukat a helyszínen meggyilkolták a terroristák.
Édesanyjuk, a szintén izraeli-magyar állampolgár Majan Zin az október eleji támadás óta folyamatosan kampányol a lányok szabadon engedéséért, még Joe Bidennek és Benjamin Netanjahunak is írt ezügyben üzenetet. A nő azt mondta, hogy ha lányait nem tudják kiszabadítani, akkor inkább küldjék be őt is, hogy meg tudja fogni a kezüket és el tudja mondani, hogy minden rendben lesz.
Majan Zin november elején az ATV-nek nyilatkozott, a csatornának azt mondta, nem tudja, hogy lányai egyáltalán élnek-e még.
Izraelből a Hamász terroristái a legfrissebb adatok szerint 236 túszt hurcoltak el magukkal a Gázai övezetbe. Az október hetediki támadásban több ezren megsérültek, 1200 embert pedig megöltek a terrorszervezet tagjai. Izrael válaszként október eleje óta folyamatosan támadja Gázát, csupán november 22-én sikerült közvetítők segítségével megállapodniuk arról a Hamásszal, hogy ötven túszért cserébe négynapos tűzszünetet tartanak.
A Hamász által elrabolt magyar lányok édesanyja: Senki sem tudja, hogy élnek-e még, és ha igen, hol vannak
A nő Joe Bidennek és Benjamin Netanjahunak is üzent.