A meleg férfiak is megöregszenek. Időskorukban is társaságra vágynak, baráti közösségre, és a társadalom részéről elfogadásra. Nincs egyfajta út a magánéleti boldogsághoz, legfeljebb azoknak rögösebb, akik nem úgy képzelik azt el, ahogy a többség (állítja azt magáról). Láthatóvá válni majdnem olyan, mint jogokat kapni. Ezért engedtek be fotóst a hétköznapjaikba. Másokat láthatatlanná tenni viszont jogfosztás. Ebben bűnös a magyar kormány és a néha a bokájába harapó ölebe, a Mi Hazánk.

Vannak kérdések, amiket nem lehet elsunnyogni, erről szól megannyi cikk ebben a vastag lapszámban. Aki politikai terméket épít egy csoport elleni hergelésre, megégeti magát – ez a tanulsága a Nemzeti Múzeumban fejvesztésig fajult botránynak, amiről Magyarország és Vélemény rovatunk számol be.

A soá súlya, a Hamász civilek elleni terrorjának embertelensége sem enged relativizálást. Az antiszemitizmusnak éppúgy nincs helye a társadalomban, mint a homofóbiának. Az viszont nem egyrészt-másrészt kérdése, hogy a jogos önvédelemnek is vannak keretei, és hogy büntetni az elkövetőket kell. Izrael létjogát nem vonja kétségbe az, aki a palesztin civilekért emel szót, tudván, a Hamász embertelen stratégiájának része, hogy a rémuralma alatt szenvedők holttesteit a kamerába mutathassa.

Példátlan leckét adott az értékalapú politizálóknak az új közel-keleti háború, amelyet a Világ rovat követ nyomon. A világégést akkor lehet elkerülni, ha Izrael önmérsékletet tanúsít, kizárja a bosszút, és a válaszcsapást a probléma megoldására korlátozza. A Hamásztól ugyanis nem várható el más, mint se zsidót, se palesztint nem kímélő vérontás. Aki viszont a világpolitikában egyik vagy másik fél szurkolójaként lép fel, nem deeszkalációt akar, hanem a civilek szenvedését bekalkulálva a saját hasznát keresi. Az amorális politika új globális központjairól szól Fókuszban rovatunk összeállítása. A Magyarország rovat mutatja meg, hogy Orbán Viktor még ebben is képes egyszerre két ellentmondó álláspontot képviselni, hátha manővereit nem veszi észre senki.

Vannak további kérdések, amiknél nem kell hosszasan mérlegelni. Az ország szuverenitását nem veszélyezteti a szabad véleményalkotás vagy a civil kezdeményezések tevékenysége. A Magyarország rovatban bemutatott törvénytervezetre nincs szükség, mert a büntető törvénykönyv kellően védi az alkotmányos rendet (ha már a hatalmon lévőkkel szemben nem nyújt védelmet). És azt sem lehet vitatni, hogy a józsefvárosi önkormányzat programjával csak egy baj van, hogy nem országos kezdeményezésben valósul meg a kitaszított, a hatóságok előtt gyakran rasszizmusba ütköző anyák felkarolása.

Aligha lehet vitatni, hogy egy egyetem rangját az adja, ha mindenkit a tudása és a tehetsége alapján ítélnek meg, és nem a családi kapcsolatain keresztül. Portré rovatunk alanya ennyit akart mondani, kirúgták érte. Pedig Ádám Zoltánban ott van egy jobb Magyarország ígérete, és hogy még itt él, azt mutatja, ő is lát reményt az országban.

A tények makacs dolgok. Néha konkrétan fájdalmakat okoznak. Hátfájást, mint kollégánknak, aki idén is hónapokon keresztül számolt, hogy az ötszáz legnagyobb magyarországi céget megmutathassuk. A HVG ezen a héten több mint száz oldalon igyekszik tényekkel, számokkal, elemzésekkel bemutatni a valóságot, ártatlan áldozatokét, meleg férfiakét, roma nőkét, boldogulni akaró magyar polgárokét. Hiába tiltanak képeket, szavakat, statisztikákat, a valóság az inkvizítoroktól függetlenül létezik.

Gergely Márton

felelős szerkesztő