Lázár minisztériumának dolgozóit körlevélben kérték, hogy szavazzanak a Voks2025-ön
E-mailben figyelmezteti őket a HR, hogy ne felejtsenek el szavazni.
HVG
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) Humánpolitikai Főosztálya csütörtökön körlevelet küldött a minisztériumi dolgozóknak, amiben azt kérték, hogy mindenképpen szavazzanak a kormány „Voks2025” című véleménynyilvánító szavazásán – írja a444.hu.
Arra felhívták a figyelmet, hogy a szavazásra június 20-ig van lehetőség, akár a kiküldött levélben, akár online.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen szavazzanak, amit bő két hete már online is megtehet bárki, akár többször is. Emellett népszerűsítik a szavazást a közmédia műsorai, például focimeccsek közben, egy hete új, szavazásra buzdító plakátok jelentek meg az országban. Mindemellett a polgármestereket is bevonják, több városvezető közösségimédia-felületén jelent meg szavazásra buzdító videó.
A NER-közeli celebek is tolják a kampányt a szavazás mellett, nemrég Vasvári Vivien egykori luxusfeleség is szavazásra buzdított. A sportot is utolérte a trend, Böde Dániel, válogatott csatár, az NB I. gólkirálya is megmutatta, hogyan lehet voksolni:
A Voks 2025 néven zajló, véleménynyilvánító szavazásnak átcímkézett nemzeti konzultációval akarna a kormány társadalmi támogatást nyerni arra, hogy nyugodtan ukránozhasson a jövőben is: az utóbbi időben ugyanis teljes mellszélességgel Ukrajna ellen fordult az Orbán-kormány, így állításuk szerint ukrán bűnözőkkel vannak tele a börtönök, ők követik el a legtöbb banki csalást, és amúgy is, ha keleti szomszédunk az EU tagjává válna, akkor aztán minden rossz jönne egyszerre.
Arról, hogy mennyire értelmetlen a Voks 2025, ebben a két cikkben írtunk bővebben:
Orbán Viktor már kitöltötte a Voks 2025 néven futtatott nemzeti konzultációt. Ezúttal a legújabb közellenség, Ukrajna EU-tagsága ügyében szavaztat a kormány. Ellenérvként pedig számos csúsztatással és féligazsággal, de még több hazugsággal ijesztget és hergel.
Semmiségnek tűnik, de óriási politikai baklövést jelez az, ahogyan online is kitölthetővé tették a Voks 2025 nevű kormányzati szavazást. Pedig tizenöt év nemzeti konzultációinak sorában ez lett volna az első, amibe nem építik be eleve a csalás lehetőségét. Ennek csak önös politikai oka lehetett, de egy másik önös politikai érdek még erősebbnek bizonyult.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.