Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az MSZP-nek már van jelöltje a kerületben, így előválasztás jöhet.
Gergely Bálint a Momentum polgármesterjelöltje Rákosmentén
– közölte Gelencsér Ferenc, a Momentum távozó elnöke és frakcióvezetője a Facebookon. „Gergely Bálint születése óta a kerületben él, és tudja, hogy mire van szükség ahhoz, hogy egy valóban zöld, a lakosokkal együttműködő, fejlődő kerület jöhessen létre” – írta a politikus.
A kerületről azt írta, hogy „az állampárti vezetés átgondolatlan fejlesztésekkel költi el a kerületiek pénzét. Az utak túlterheltek, a helyi családok minimális támogatásra számíthatnak, mindeközben pedig a város vezetői nem képesek érvényesíteni az itt élők valódi érdekeit”.
Gergely Bálint aktív Rákosmentén: legutóbb például azzal került be a hírekbe, hogy vörös festéket öntött a helyi Fidesz irodájára, amikor az ellen tiltakozott, hogy a Fidesz nem szólalt fel az 1956-os forradalmárokat lefasisztázó orosz tankönyv ellen. A kerület polgármestere feljelentést tett az ügyben ellene.
Gergely Bálint a második, aki beszáll a rákosmenti versenybe: az MSZP korábban jelezte, hogy Lukoczki Károlyt fogják indítani – írta a Telex. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg előválasztás jöhet a XVII. kerületben.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.