Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Ungár Péter, az LMP társelnöke azt a tanulságot vonta le a kegyelmi botrányból, hogy valójában a kormány támogatóit verték át, mert a K. Endre ügyében nyújtott kegyelem
azt mutatja meg nagyon pontosan, hogy az ő értékeik sem számítanak.
Orbán Viktor csütörtök délután bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményezett, amelynek az a célja, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető semmilyen esetben se kaphasson kegyelmet.
Az LMP-s politikus erre reagálva azt írta a Facebookon, hogy
ez az áldozatoknak semmilyen megnyugvást nem hoz, tehát legfeljebb részmegoldás. A történet úgy lesz kerek, ha Novák Katalin és Varga Judit elmagyarázzák végre, miért történt meg ez és miután ezt megtették benyújtják a lemondásukat.
Ungár arra számít, hogy a köztársasági elnök le fog mondani. Arról is írt, hogy sem Novák Katalin, sem Varga Judit nem azért kerültek pozícióba, mert alkalmasak annak a betöltésére, hanem azért, „mert nem jelentettek veszélyt Orbán Viktor hatalmára, és sok követőjük van a közösségi médiában”.
Arról, hogy Varga Juditnak miért volt meghatározó szerepe a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének nyújtott kegyelemben, itt olvashatnak:
Ungár szerint „a gyermekvédelem ügyében semmi sem akadályozta volna meg a kormánypártokat, hogy széles társadalmi konszenzust teremtsenek, mégis az egész gyermekvédelem semmi más nem volt a kormány számára, mint egy olcsó politikai termék”. Ebből le is vonta azt a következtetést, hogy a mostani botrány nem a betegség, hanem a tünet.
Ön szerint le fog mondani Novák Katalin a következő 72 órában?
Szavazzon!