Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A csaló az interneten ismerkedett meg a nővel, és arra kért pénzt, hogy Jemenből Magyarországra utazhasson, de nem az volt, akinek mutatta magát.
Az interneten került kapcsolatba egy 54 éves nő egy férfival, aki azt állította magáról, hogy orvos, és Jemenben él. Beszélgettek, egyre közelebb kerültek egymáshoz, a férfi kitartóan udvarolt, és a kapcsolat odáig fejlődött, hogy találkozót is megbeszéltek Magyarországon. Az ideutazáshoz azonban pénzre volt szüksége a férfinak, erre hivatkozva kért kölcsön kisebb-nagyobb összegeket a nőtől.
Azt is megígérte neki, hogy feleségül veszi, gyűrűt is mutatott neki, mire a nő több számlaszámra összesen 1,5 millió forintot utalt el neki. A lánya ekkor kapcsolódott be a történetbe, utánanézett az „orvosnak”, akit teljesen más néven talált meg, és arra gyanakodott, hogy már mások is áldozatául estek.
A becsapott nő ekkor tett feljelentést – olvasható a rendőrség honlapján.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakemberei „romantikus csalóknak” nevezik az ilyen módszert alkalmazó bűnelkövetőket, és arra figyelmeztetnek, hogy pénzt vagy egyéb értéket semmilyen körülmények között ne adjunk át idegeneknek, még akkor sem, ha elnyerik a szimpátiánkat.
Ha mégis megtörtént a baj, akkor a következőket javasolják:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.