A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A perek lezárultáig felfüggeszették Sára Botond bontási határozatát.
„Karácsonyi örömhír: megkaptuk a bíróságtól az azonnali jogvédelmet” – írta Tordai Bence a Facebook-oldalán. A jogvédelmet a korábbi párbeszédes politikus családi házára kapta meg, így egyelőre mégsem kell elbontani, ellentétben a fideszes Sára Botond vezette Fővárosi Kormányhivatal korábbi állásfoglalásával.
Tordai arról számolt be, hogy „a perek lezárultáig felfüggesztik Sára Botond ‘főispán’ bontási határozatát, vagyis most nem ketyeg a hat hónapra beállított fideszes időzített bomba a családi otthonunkban.”
A Párbeszédből nemrég kilépett politikus 2016-ban vásárolt egy ingatlant a II. kerületben, a telken egy régi házzal, amely átalakítására a korábbi tulajdonosok kértek építési engedélyt. Ezen Tordaiék módosítottak volna, amit már nem tehettek meg, mert a kormány közben eltörölte a 300 négyzetméter alatti családi házak engedélyezési kötelezettségét – a szóban forgó ház 131 négyzetméteres –, helyette bevezették az egyszerű bejelentést, így Tordaiék is ezt adtak be az új tervekkel, melyeket a hatóság az akkori gyakorlatnak megfelelően nem ellenőrzött.
Hogy a hivatal szerint gond van az épülettel, Tordaiéknak csak akkor derült ki, amikor hatósági bizonyítványért folyamodtak, de az elkövetett szabálytalanság miatt nem kapták meg. A probléma: volt egy régi fal, amely eredetileg megmaradt volna, de Tordaiék lebontották. A szabálytalanságon kapott építtető ellen most építésrendészeti eljárás indul. Ennek a vége egyszerű bírságfizetés is lehet, de akár az is, hogy részben vagy egészben el kell bontani az épületet.
Tordai márkorábban bejelentette, hogy bíróság elé viszi az ügyet, és azonnali jogvédelmet kér a házukra. A független képviselő az ügyben politikai elfogultságot és eljárási szabálytalanságokat emlegetett.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.