Háromszor annyi elhagyott csecsemő vár nevelőszülőkre a kórházakban, mint tavaly
Közel háromszázan vannak, a magyar gyermekvédelem nem tud gondoskodni róluk.
Júliustól könnyítettek az újszülöttek örökbefogadásán, de nem árulta el az illetékes minisztérium, hogy hány ilyen eset történt.
Jelenleg az egészségügyi intézményekben hagyott újszülöttek létszáma mintegy 260 – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság a Népszavának. Az OKF azt is hozzátette, az egyes kórházakban az el- és otthagyott kicsik létszáma folyamatosan változik, ahogyan az is, mikor kerültek az intézménybe.
A lap még szeptemberben számolt be arról, hogy országosan 280-300 elhagyott újszülött rekedt kórházban, míg tavaly 50-100 csecsemő várt hónapokig nevelőszülőkre. A most közölt szám ennél alig 20-40-nel kevesebb, arra a kérdésre, miként sikerült csökkenteni a létszámot, hogyan oldották meg a kisbabák helyzetét, és közülük hányat sikerült örökbe adni, nem válaszoltak.
Közel háromszázan vannak, a magyar gyermekvédelem nem tud gondoskodni róluk.
A kérdés aktualitása, hogy tavaly július 1-jén lépett hatályba az a szabály, miszerint a jövőben az örökbe adáshoz nincs szükség annak a szülőnek a hozzájárulására, aki gyermekét közvetlenül a születést követően az egészségügyi intézményben hagyja, és a zárójelentés kézhezvételétől számított hat héten belül ő vagy a gyermek más hozzátartozója nem jelentkezik a csecsemőért.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára még novemberben azt mondta, megtörténtek az ehhez a szabályhoz köthető első gyorsított örökbefogadások. A cikk szerint szeptember 30-ig 31, kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbefogadhatónak, október 24-ig pedig 7 gyermek örökbefogadási eljárása már lezárult, tíz gyermek örökbefogadása folyamatban van. A júliustól eltelt időszakról hiába kérdezték az illetékes tárcát, a Kulturális és Innovációs Minisztériumot, nem válaszoltak a megkeresésükre.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.