Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kilenccel többen, mint a tavalyi év első 15 napjában.
Alig telt el két hét ebből az évből, de már 23 ember vesztette életét közlekedési balesetben útjainkon – írja a rendőrség honlapján az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
A tájékoztatás szerint a tavalyi év azonos időszakához képest kilenccel többen haltak meg. Heten gyalogosként, ketten kerékpárosként, a többiek járműben utazva, vezetőként vagy utasként vesztették életüket. Két gyermek is van az áldozatok között.
A rendőrségi jegyzőkönyvekből idézve utalnak a halálesetek körülményeire:
A közlemény szerint a téli közlekedés, különösen hóesés idején, számos kockázatot rejt. Arról, hogy hogyan kell biztonságosan vezetni ilyenkor, itt írtunk:
(A nyitókép illusztráció, a tavalyi, Valkó és Gödöllő közötti halálos balesetről készült. Forrás: MTI / Mihádák Zoltán)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.