Tetszett a cikk?

Elvileg igen, de gyakorlatban nincs jelentősége.

Az Origo írt arról, hogy Ukrajna csatlakozásával az Európai Unióhoz több millió ukrán nyugdíjas juthatna magyar nyugdíjhoz, ami a jelenlegi nyugdíjak csökkenését vonná maga után, és a magyar államot ebben az esetben sújtó iszonyatos anyagi terhek miatt azzal a veszéllyel fenyegetne, hogy megszűnik a 13. havi nyugdíj.

Mi igaz ebből? Tény: ma is hatályos az 1963. évi 16. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten, 1962. december 20-án kötött egyezmény kihirdetéséről, amely azt mondja: ha egy nyugdíjas a két ország egyikéből a másikba költözik, a fogadó ország illetékes szerve legkorábban attól kezdve a nyugdíjat a saját államának jogszabályai szerint állapítja meg – ideértve a korhatárt is –, és saját terhére folyósítja. Ha az egyik országban még dolgozott, de a másikban az átköltözés után már a nyugdíjat választja, annak összegét a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató, hasonló képzettségű dolgozójának szakmai átlagkeresete alapján kell kiszámítani.

Ez valóban meglepő, és bár az egyezményt fel lehet mondani – úgy, hogy az annak alapján szerzett jogok továbbra is érvényben maradnak –, ezt a rendszerváltozás utáni magyar kormányok nem tették meg abban a másfél évben, amíg még létezett a Szovjetunió. Általános jogutódjával, Oroszországgal született egy új szociális egyezmény, 2020-ban hirdették ki, de kétségtelen, hogy Ukrajnával – és a több volt szovjetköztársasággal Grúziától Tadzsikisztánig – van egy furcsa jogfolytonosság. Ez időnként előjön a magyar sajtóban, egy helyi médium például 2015-ben számolt be róla, hogy akkor Magyarországon a magyar–szovjet szociálpolitikai egyezmény alapján 9288 fő részére folyósítottak ellátást, ebből 7873 fő nyugdíja volt öregségi. Ennek feltétele az életvitelszerű magyarországi tartózkodás, amit az ellátást megállapító vagy folyósító szerv az eljárás során bármikor ellenőrizhet.

2014-ben a hvg.hu is írt róla, hogy a 2000-es években kezdődött átjelentkezési hullám tovább tartott. Ukrajnában az átlag nyugdíj 30 ezer forintnak megfelelő hrivnya volt, magyarországi lakcím birtokában pedig ennek a háromszorosa.

2019-ben Vadai Ágnes DK-képviselő kérdezte meg, hogy az ukrán nyugdíjasok is kapnak-e a kormány által beígért kilencezer forintos rezsiutalványból. Rétvári Bence, aki akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára volt, azt válaszolta, hogy mindenki megkapja az utalványt, aki a rendeletben meghatározott ellátások valamelyikében részesült, vagyis nem nézik, hogy kinek honnan van nyugdíja, vagy hogy az illető valóban Magyarországon él-e. Ez utóbbit pedig a fentiek értelmében kellett volna nézni.

Az ukrán nyugdíjasok magyar nyugdíjával kapcsolatos egyezményről Rétvári egyébként azt írta, „a kormány törekszik arra, hogy az egyezményt egy modern, a nemzetközi jog szabályainak megfelelő, arányos teherviselésen alapuló egyezménnyel váltsa fel, az egyezmény átgondolatlan módon történő felmondása azonban a Kárpátalján élő magyarokat is sújtaná”, a felmondása pedig semmilyen perspektívát nem adna az érintett személyi körnek a jövőre nézve.

Vagyis a 63 évvel ezelőtt a már nem létező Szovjetunióval kötött megállapodás tényleg létezik, és annak alapján tényleg kapnak magyar nyugdíjat ukránok. De ennek az ég világon semmi köze az Európai Unióhoz és Ukrajna esetleges jövendőbeli EU-tagságához. A ma is – bár most a Belügyminisztériumban – hivatalban lévő kereszténydemokrata államtitkár hat évvel ezelőtti óvatos válasza pedig mutatja: az Orbán-kormány nem kapkodja el a dolog rendezését, nyilván azért sem, mert nem sok embert érint.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!