Karácsony szerint galádság, Vitézy szerint gyávaság: a független színházak finanszírozásáról szavazott a Fővárosi Közgyűlés

Mindezt a színházak világnapján.

  • hvg.hu hvg.hu
Karácsony szerint galádság, Vitézy szerint gyávaság: a független színházak finanszírozásáról szavazott a Fővárosi Közgyűlés

Március végén jár le a főváros kormánnyal kötött szerződése, amely a budapesti színházak finanszírozását biztosította. Karácsony Gergely csütörtökön arról írt a Facebook-oldalán, hogy “derült égből villámcsapás, hogy a Fővárosi Közgyűlés többsége tegnap leszavazta a független előadóművészeti szervezetek fővárosi támogatását”.

“Éppen ma akartuk bejelenteni, hogy Budapest a Pro Cultura Urbis Közalapítványon keresztül 150 millió forinttal támogatja a függetleneket, és ennek kapcsán indítottunk volna egy adománygyűjtő kampányt is a támogatási összeg megduplázásáért. Ezzel a programmal meg tudtuk volna menteni a független szcénát, amely jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van. Ezt “sikerült” megakadályoznia a Fidesszel együtt szavazó Tiszának és a Vitézy-frakciónak” – írja Karácsony.

Karácsony szerint az is szégyen, “hogy a Nyáry Krisztián irodalomtörténész vezette, teljesen pártfüggetlen és mindenfajta díjazás nélkül dolgozó szakmai kuratóriumot nem képesek támogatni, amíg oda nem kerülnek be az „ő embereik”. De ami igazán alávaló, hogy ahhoz sincs bátorságuk, hogy ezt elmondják.”

Állításaira reagált Vitézy Dávid, aki Baranyi Krisztinával egyetértve “a leggyávább főpolgármesternek” titulálta Karácsonyt. Véleménye szerint “a színházak kapcsán a főpolgármester hónapok óta titokban egyeztet miniszterekkel, ezekbe az egyeztetésekbe a városházi frakciók közül a DK-n kívül senkit nem vont be. A budapestiek által megválasztott Közgyűlés tagjait és a szakbizottságokat nem avatta be a zárt ajtók mögött zajló egyeztetésekbe. Ezzel a kalandorpolitikával veszélybe sodorja Budapest legnépszerűbb kulturális intézményeit és az ott dolgozók megélhetését is. Egyedül próbál bizniszelni a Fidesszel, de a felelősséget másokra akarja hárítani.”

Vitézy szerint Karácsony pártpolitikai csatateret csinál a Fővárosi Közgyűlésből, pedig Rákosrendező kapcsán már megmutatták, hogy a közös fellépéssel el tudnak érni sikereket. A független színházakat támogatják, Vitézy szerint a Közgyűlés azt szavazta le, hogy a támogatásokat a főpolgármester kijátssza “az MSZP, a barátai és a saját sajtósai által kontrollált, és bármiféle demokratikus kontroll nélkül működő alapítványba”.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.