Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este megjelent határozatával, aznapi hatállyal felmentette az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárát.
Feldman Zsolt jogi diplomájának megszerzése óta, 20 éve egyfolytában a változó nevű agrártárcánál dolgozott, 2010 és 2018 között helyettes államtitkárként, 2018-tól pedig államtitkárként. Távozásának okát nem közölték, de a Szabad Európa úgy tudja: a kormány szerint nem a megfelelő ütemben mennek a kifizetések a vidékfejlesztési támogatásoknál.
Szintén ebből a közlönyből derült ki az is, hogy lemondása miatt mentették fel Csizi Pétert, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárát. A volt pécsi alpolgármester, aki 2010 és 2018 között a Fidesz országgyűlési képviselője, 2022 óta dolgozott a Belügyben.
Egykori pécsi alpolgármesterként tanúként hallgatták ki a pécsi buszbeszerzésekkel kapcsolatos perben, ahol azt mondta, hogy valójában nem volt köze a beszerzéshez, „csak az arca volt” az ügyletnek a nyilvánosság előtt. Most a megismételt eljárásban is meg kell jelennie tanúként a bíróság előtt.
Teljesen elölről kezdik a tárgyalást, a Kúria szerint ugyanis a korábbi bírósági ítéletek nem voltak megfelelők.
Még egy személyi hír a közlönyből: a köztársasági elnök felmentéssel megszüntette Kovács Zoltán András nemzetbiztonsági dandártábornok hivatásos szolgálati jogviszonyát. Ő korábban a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozó, szuper-titkosszolgálatként is emlegetett Nemzeti Információs Központ (NIK) főigazgatója volt, majd Biró Marcellnek, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának közvetlen munkatársa lett.
Azt nem lehet tudni, hogy ezt az állását mennyire befolyásolja a hivatásos állományból történő távozása. Ő egyébként Kovács Árpádnak, a Állami Számvevőszék, majd a Költségvetési Tanács volt elnökének a fia.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.