„Hazudik a tévé!” – kiabálták a Hír Tv élő adásában a tüntetők, majd a csatorna leállította a közvetítést
A csatorna munkatársa kellemetlen helyzetbe került.
hvg.hu
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedd délutánra is tüntetést szervezett, a demonstráció az Erzsébet hídon kezdődött, majd a Karmelita kolostornál ért véget.
Nem adják fel, szerda délután várban gyülekeznek, és onnan indulnak az Erzsébet hídra demonstrálni.
Az eseményről a Hír Tv stábja is tudósított, azonban a várban egy ponton meg kellett szakítaniuk az élő közvetítést, mivel a tüntetők körbeállták a riportert, és azt kiabálták, hogy „Hazudik a tévé!”. Mivel a riportert túlkiabálták a tüntetők, le kellett állítani a közvetítést – számolt be az esetről az ATV.
Hadházy egyébként szerda délutánra újabb demonstrációt hirdetett meg, a demonstrálókat délután 5-re várja a várba.
A keddi eseményekről szóló közvetítésünket itt tudja visszaolvasni:
Kedd délutánra már ötödik alkalommal hirdetett demonstrációt Hadházy Ákos a technofasiszta törvények visszavonásáért. Az Erzsébet hídon kezdték a tüntetést, majd a Karmelitához vonultak, ahol Pankotai Lili, Rainer-Micsinyei Nóra és Iványi Gábor is felszólalt. Ezután papírrepülőkkel támadták Orbán Viktor munkahelyét.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.