Vizsgálja a rendőrség a Mi Hazánk majálisán készült, karlendítést, hitleres tetoválást bemutató fotókat
A Mi Hazánk szerint tudatos rosszundulat kell ahhoz, hogy valaki kiszúrjon egy-két olyan embert, akinek a fotójával később támadni lehet őket.
hvg.hu
Bejelentés nem érkezett hozzájuk, de vizsgálják az eset körülményeit – válaszolta a rendőrség az RTL Híradónak, amely azután kereste meg őket, hogy a Mi Hazánk majálisán karlendítést végző és náci tetoválásokat viselő emberekről készültek felvételek.
A képeket Tompos Márton, a Momentum elnöke osztotta meg, elmondása szerint egy támogatójuktól kapta őket. A politikus azt mondta a csatornának: „A Mi Hazánk vezetősége nem hajlandó ettől elhatárolódni, nekünk pedig liberális pártként felfordul a gyomrunk attól, hogy Magyarországon 2025-ben ez még mindig létezik”.
Mi Hazánktól nem nyilatkoztak, azt írták, „tudatos rosszindulat, és akár előre szervezett akció kell ahhoz, hogy Magyarország legnagyobb majálisán sikerüljön minden évben kiszúrni egy-két olyan embert, akinek a fotójával később támadni lehet” őket. Hozzátették, hogy a párt vezetői nem látták a sajtóban megjelent személyeket.
A Mi Hazánk majálisán tavaly is voltak, akik náci karlendítést végezve fotózkodtak. Akkor Novák Előd, a párt alelnöke azt mondta: „Szerintem nem ez a legnagyobb dolog, hogy ki lendít kart, ki nem lendít kart. Nem foglalkozunk ezzel. Jól érezzük magunkat. Ha valaki egy kicsit felöntött a garatra, már-már polgárpukkasztó jelleggel ezt tartotta fontosnak megcsinálni, hát szíve joga”.
Miért jó most Magyarországon élni, és mik a legfőbb problémák az országban? Elmentünk több párt majálisára, hogy erről kérdezzük a résztvevőket. Az MSZP és több szakszervezet a Városligetben ünnepelt, a Mi Hazánk budán őrizte a magyar hagyományokat, Hadházyék a Kossuth téren tüntettek, a Momentum pedig a Karmelitába próbált feljutni.
Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.