Kiderült, mivel foglalkozott a két kiutasított ukrán kém

Dmytro K. és Yurii K. tevékenysége már egy ideje ismert volt a magyar hatóságok előtt.

  • hvg.hu
Kiderült, mivel foglalkozott a két kiutasított ukrán kém

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter néhány nappal ezelőtt kiutasított Magyarországról két ukrán hírszerzőt, akik diplomáciai fedésben dolgoztak, mindez válaszlépés volt arra, hogy az ukránok azt állították, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek el Kárpátalján.

A Telex úgy értesült, hogy a két kiutasított ukrán hírszerző tevékenysége már régóta ismert volt a magyar hatóságok előtt, úgymond „talonban” voltak. Dmytro K. és Yurii K. mindketten az ukrán követségen dolgoztak első titkárként. Előbbi hivatalosan diplomataként politikai és kulturális ügyekkel, utóbbi pedig gazdasági témákkal foglalkozott, valójában azonban az ukrán SZRU, a polgári hírszerzés fedett tisztjei voltak.

A lap úgy tudja, hogy Dmytro K. egyik hírszerzési célpontja a magyar kormánnyal jó viszonyt ápoló orosz Hilarion metropolita volt. Hilarion Kirill orosz pátriárka magyarországi helytartója, aki nyugati titkosszolgálati szakértők szerint az orosz titkosszolgálat embere, ennek ellenére néhány hónap alatt magyar útlevelet és magyar állampolgárságot is kapott.

Több szempontból is különleges helyzetet élvez Magyarországon a zaklatással vádolt orosz ortodox metropolita

Nem segíti a tisztánlátást az Orbán-kormány a szexuális visszaélés gyanújába keveredett Hilarion metropolita ügyében. Kirill orosz pátriárka magyarországi helytartója luxuskörülmények között él. Dobszay János és Lenthár Balázs cikke.

A Telex információi szerint a két kiutasított ukrán hírszerző kishalnak számított, a lap forrásai úgy fogalmaztak, hogy nem voltak túl fontos szereplők, és azért őket tiltotta ki Szijjártó, hogy „ne eszkalálódjon”  az a politikai és diplomáciai helyzet, ami a Kárpátalján működő ellenséges magyar hírszerzők leleplezésével kezdődött.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.