Kedélyesen és tiszteletteljesen zajlott az új lengyel kormány eskütétele és a kinevezések átadása, annak dacára, hogy Donald Tusk és a jövő héten távozó Andrzej Duda köztársasági elnök között jó ideje feszült a viszony.
Most viszont az elnök azt mondta: örül, hogy Lengyelországnak új, stabil, egyértelműen meghatározott kormánya van, és hogy a miniszterelnök szerint is a biztonság a legfontosabb. Fontos, hogy mindenki számára legyen világos, ki felelős az állami ügyekért – tette hozzá, ami akár üzenet is lehet a jövő héten hivatalba lépő utód, Karol Nawrocki számára: nem ő fog kormányozni, hanem a kormány.
Donald Tusk miniszterelnök is azt hangsúlyozta: az e héten bejelentett kormányátalakítás célja a rend és a biztonság megerősítése. Ez egyebek közt arra is vonatkozik, hogy a német és a litván határon visszaállított – és a dolgozni átjáró sok ezer ember számára nehézséget jelentő – határellenőrzéssel elégedetlen szélsőjobboldali csoportok „határvédelmet” hirdettek, önkényesen igazoltatva és zaklatva embereket. Köztük évtizedek óta Lengyelországban élő vagy ott született lengyel állampolgárokat is csak azért, mert sötétebb a bőrük. Egy fesztiválra érkezett afrikai táncegyüttest is meg kellett védeni a benne illegális migránsokat látó támadóktól. Kifejezetten rasszista szellemű tüntetések is folytak. A „határvédők” arra hivatkoznak, hogy a német hatóságok tömegesen toloncolnak Lengyelországba illegális migránsokat, de ezt a valós adatok cáfolják. A köztársasági elnök pedig, aki a fegyveres erők részét képező határőrségnek is főparancsnoka, az elmúlt hetekben többször megvédte az önkényeskedő és emiatt a határőrökkel konfliktusba kerülő csoportokat.
Duda elnök barátságos csütörtöki megszólalása azért is érdekes, mert az új kormányban egy olyan eddigi bíró, Waldemar Zurek lett az igazságügyi miniszter és egy személyben legfőbb ügyész, tehát az előző kormányzat bűncselekményeiért történő felelősségre vonás felgyorsításának fő felelőse, akit a jobboldali ellenzék különösen gyűlöl. Az előző igazságügyi tárca fegyelmik tucatjait indította ellene mint bíró ellen. Nemrég maga Andrzej Duda is szokatlanul élesen nyilatkozott ha nem is név szerint őróla, de azokról a jogállamért kiálló bírókról, akik közé őt is sorolják: azt mondta, hogy az ilyeneket nyugdíjjog nélkül ki kellene rúgni a bírói karból. Most viszont fegyelmezetten, az alkotmánynak megfelelően átadta neki a kinevezést.
Nagy kérdés, hogyan fog vele tárgyalni a jövő héttől az új elnök, Karol Nawrocki.