RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében
Hivatalosan egyelőre nincsen gyanúsított.
A férfit nem bocsátották el, most egy külső telephelyen dolgozik.
Két, mentálisan sérült nőt is megerőszakolhatott egy karbantartó a gacsályi Gondviselés Háza Fogyatékkal Élők Otthonában – számolt be az RTL Híradó. Még márciusban vitték el a karbantartót a rendőrök az otthonból.
Most a férfit hivatalosan is meggyanúsították, aki tagadja a bűncselekmények elkövetését és panaszt tett a gyanúsítás ellen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta a csatornának, hogy azt elutasították, így a férfi továbbra is gyanúsított maradt.
Az otthon egyik volt dolgozója az RTL-nek azt mondta, egy zárható szobában történhettek a molesztálások. A fenntartó, a Máltai Szeretetszolgálat az egyik áldozat panasza után indított vizsgálatot, majd értesítették a rendőrséget.
Hivatalosan egyelőre nincsen gyanúsított.
A fenntartó közleménye szerint a férfit továbbra is alkalmazzák, de más munkakörben, egy külső telephelyen dolgozik úgy, hogy a lakókkal ne kerülhessen kapcsolatba. A Máltai Szeretetszolgálat azt is közölte, további intézkedést csak az eljárás lezárása után fognak hozni.