Koronavírus Magyarországon: 77 halott, 1419 új fertőzött
Magyarországon már több mint 10 ezren hunytak el a fertőzés következtében.
Magyarországon már több mint 10 ezren hunytak el a fertőzés következtében.
hvg.hu
Az államtitkár szerint a digitális munkarendet csak ott rendelik el, ahol már megjelent a koronavírus. Maruzsa Zoltán szavai alapján a kormány továbbra sem tervezi beemelni a pedagógusok oltását is az oltási tervbe.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A KSH adataira hivatkozva cáfolja a Népszava, hogy érdemi változást hozott volna a Magyar Falu Program. Ennek kétéves költségvetése egyébként meghaladta a 350 milliárdot, 2021-ben pedig további 270 milliárd forintot fordít a kormány a programra.
hvg.hu
Hétfőn helyenként kisüthet a nap, de kisebb havazás vagy havas eső is előfordulhat. A hét második felében megérkezik az igazi tél.
hvg.hu
Váradiné Naszályi Márta budavári polgármester meghosszabbította elődje, Nagy Gábor Tamás rokonainak bérleti jogát, így a volt fideszes polgármester szülei még két évig élhetnek nettó 78 ezer forintért egy 105 négyzetméteres önkormányzati bérlakásban. Még ellenzékből a jelenlegi polgármester élesen bírálta, hogy Nagy pályáztatás nélkül, egy jogi kiskaput kihasználva kvártélyozta be családját az exkluzív műemléklakásba, most viszont egy személyben ő maga bólintott rá a maradásukra. Az ellenzéki polgármester szerint nem volt más lehetősége, ráadásul az önkormányzat illetékes bizottsága – az ellenzéki tagokat is beleértve – sem kifogásolta a hosszabbítást. Egy jogász szakértőnk szerint bíróság elé kellett volna vinni ezt a szimbolikus és vitatható ügyet.
Helyenként napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban mínusz 10 Celsius-fok körüli értékekre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
MTI
Hasonló a szerb metódus, mint a magyar, de konkrétabb számokkal dolgoznak. A legkiszolgáltatottabb rétegek is kapnak az oltásból. Kínai és orosz vakcinát is használni fognak.
MTI
Már a kollégisták sem a Vas utcába mennek vissza és az Uránia lehet az egytemisták játszóhelye. Más változások is jönnek.
unknown
Először azt hitték nem gyilkosságról van szó, aztán kiderült, hogy sokan érintettek lehetnek a halálában.
police.hu
Élettársa lányát szúrta le egy idős férfi, miután összevitatkoztak a pénzen. A nővel végül az utcán végzett egy konyhai késsel és egy téglával.
police.hu
Ritka az olyan nap mostanában, amikor 100 alá csökken a koronavírusban elhunytak száma 24 óra alatt, de most ez történt. A többi adat is bizakodásra adhat okot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az emberierőforrás-miniszter újabb videóval jelentkezett.
hvg.hu
A hálapénz kivezetésére hivatkozva nem írhatja elő az intézmény, hogy a szülésekhez nem lehet sem orvost, sem szülészt választani.
hvg.hu
Megtartották az év első lottósorsolását
hvg.hu
Ismeretlen tettes nemrég megmérgezte egy pécsi rendőr három nyomozókutyáját, Émont, Lockyt és Cinkost.
hvg.hu
Az oltás önkéntes, ezért kell regisztrációval jelezni a szándékot.
hvg.hu
Többfelé ismét jelentősen romlott a levegőminőség a szálló por magas koncentrációja miatt, Miskolcon egészségtelen, Budapesten kifogásolható a minőség.
MTI
A baleset miatt mindkét irányban áll a metróforgalom. Az elgázolt férfi a helyszínen meghalt.
hvg.hu